Close
Pezsgő és kaviár – Tovább emeli a luxusutazás fogalmát az Emirates

Pezsgő és kaviár – Tovább emeli a luxusutazás fogalmát az Emirates

A dubaji székhelyű Emirates már most is a világ egyik legfelkapottabb légitársasága, de úgy tűnik, még mindig nincsenek megelégedve a szolgáltatásaik színvonalával, ezért nemrégiben bejelentették: több mint kétmilliárd dollárral többet terveznek költeni a repülési élmény javítására. Ebbe pedig beletartozik majd a pezsgő és a kaviár is.

Az Emriates célja többek között az, hogy szélesebb ételkínálatot biztosíthasson az utasaiknak; megújul a vegán menü, elindul a “mozi az égben” nevű fejlesztés és a kabinbelsők is fentarthatóbbá válnak.

Úgy tudni, az újítások bevezetését már a jövő hónapban megkezdik.

Az első osztályon utazók mostantól olyan ételeket fogyaszthatnak, mint a serpenyőben sült lazac moqueca szósszal és kreol rizzsel, de megkóstolhatják a sült kacsamellet is narancsos kakukkfűvel, párolt brokkolival és burgonyával.

Ezek a fogások azonban eltörpülnek az Emirates pezsgő és kaviár élménye mellett. Az első osztályú utazóknak ugyanis mostantól korlátlan adag perzsa kaviárt biztosítanak, amihez megtalálták a tökéletes pezsgőpárosítást is a Dom Perignon palackjaiban. Ez egyben azt is jelenti, hogy

az Emirates az egyetlen légitársaság, amelyik a fedélzetén kínálhatja a luxusmárka pezsgőjét.

– Míg mások költségcsökkentéssel reagálnak az iparági nyomásra, az Emirates befektet, hogy még jobb élményt nyújtson ügyfeleinek – nyomatékosította Tim Clark, az Emirates elnöke.

 (Forrás: Food&Wine, fotó: Emirates)

fedélzeti étel | légitársaság | fedélzeti menü | emirates

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Ide érdemes elmenni a hétvégén igazán különleges indiai fogásokért

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram