Ennél a légitársaságnál már fizethetünk azért, hogy ne üljön mellettünk senki

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Semmihez sem hasonlítható, kellemes meglepetést tud okozni, mikor a járatunkra felszállva kiderül, hogy a mellettünk lévő hely üresen marad. Egy friss felmérés szerint pedig az utasok közel fele hajlandó lenne fizetni is ezért az extra kényelemért. Az egyik európai fapados légitársaság pedig most reagált is erre az igényre.

A Wizz Air elindította úgynevezett Wizz Class szolgáltatását, aminek egyik legvonzóbb eleme a „szomszédmentes” ülés. Az opció lényege, hogy az utas ablak- vagy folyosóülést kap, a mellette lévő középső helyet pedig szabadon tartják a teljes út során.

A csomagajánlat azonban további extrákat is tartalmaz, például nagyobb lábtérrel rendelkező ülést, soron kívüli beszállást, két kézipoggyászt, valamint egy fedélzeti snacket és alkoholmentes italt is. A Wizz Class jelenleg csak néhány járaton érhető el,

többek között Budapestről, Londonból, Rómából és Varsóból induló útvonalakon.

Úgy tudni, több európai légitársaság is kísérletezik hasonló megoldásokkal. Az Air France például lehetővé teszi, hogy az utasok akár egy teljes üléssort is kibéreljenek maguknak.

(Forrás: Euronews, fotók: Getty)

kényelem | utazás | wizz air | légitársaság | díj | wizz class

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 24. számát!

Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom