Egészen heroikus, hogyan tették le a budapesti járatot az Eowyn viharban

Skóciában az elmúlt évtizedek legintenzívebb orkánja tombol, egészen hihetetlen jeleneteket okozva.

Az utóbbi évek legnagyobb vihara érte el pénteken a Brit-szigeteket, írja az MTI. Péntek estig az orkánnak egy halálos áldozata volt, a szélvihar országszerte jelentős fennakadásokat okozott a közlekedésben és az áramellátásban. Skócia és Észak-Írország fő repülőterein estig szinte az összes járatot törölték.

Edinburghben is küzdöttek a széllel: ez itt a Ryanair Budapestről induló FR1018 járata, amely egészen hajmeresztő szélben landolt még pénteken. A landolás második próbálkozásra sikerült.

Az Ír Köztársaságban, valamint Nagy-Britanniában és Észak-Írországban péntek estig több mint egymillióan maradtak áram nélkül. Az Éowyn névre keresztelt vihar csúcspontján 183 kilométer/órás rekordsebességű széllökést mértek Írországban. Az ír áramszolgáltatási felügyelet beszámolója szerint az ítéletidő példátlan mértékű, kiterjedt károkat okozott az elosztóhálózatban.

A vihar miatt a brit és az ír repülőtereken péntek estig 1070 járatot töröltek; ez a két ország teljes napi menetrendszerű légiforgalmának 20 százaléka. A járattörlések a hatósági becslések szerint 150 ezer utast érintettek.

Volt olyan repülőgép, amelyet a kifutópályán kezdett emelgetni a szél.

A törölt pénteki járatok között volt a Ryanair légitársaság Budapest és Dublin, illetve Dublin és Budapest között közlekedő járatpárja is. Csaknem az összes pénteki járatot törölték a skóciai főváros, Edinburgh, a legnagyobb skót város, Glasgow, valamint az észak-írországi főváros, Belfast nemzetközi repülőterein is.

(Forrás: MTI)

repülőtér | írország | vihar | eowyn | Skócia

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom