Világhírű építészek saját házába benézni olyan, mint amikor a Michelin-csillagos séf megosztja velünk házi tiramisuja titkos receptjét: miközben egyszerre érezzük magunkat kiváltságosnak és beavatottnak, a tehetség fogalma is új értelmet nyer. A suszter cipője-jelenséget a 20. századi építészet három meghatározó alakjánál csekkoltuk le.
Philip Johnson, Glass House, Connecticut, 1949
Mit tehetünk, ha a tökéletes esztétikai élmény érdekében egy minden oldaláról üvegfalak által határolt, egyterű házat álmodunk meg magunknak, ám az intimitásról sem szeretnénk lemondani? Veszünk egy tizenkilenc hektáros telket mindentől távol a domboldalon, és építkezni kezdünk. Philip Johnson legalábbis ezt tette, és háza a modernista építészet egyik legfontosabb alkotása lett.
Johnson saját maga számára tervezett üvegdoboza azonban legalább olyan megosztó, mint a provokatív stílusáról ismert építész maga. Míg a rossz nyelvek szerint az építész a lakóházat mestere, Mies van der Rohe egyik tervrajzáról, a két évvel később megépült Farnsworth House-ról koppintotta, addig mások szerint mentora munkássága csupán inspirálta Jonhsont. A Mies van der Rohe által megfogalmazott “csont és bőr” szerkezeti elv a Glass House esetén mindenesetre remekül érvényesül, az üvegfalak folytonosságát még válaszfalak sem szakítják meg. A tökéletes arányokkal rendelkező ház egyetlen különálló helyisége a henger alakú téglafalba rejtett fürdőszoba, aminek az átellenes oldalán a kandalló található; a térelválasztást a többi helyiség esetében többfunkciós, minimalista formavilágú bútorok biztosítják.
A kint és a bent határait is újraértelmező épület azonban nemcsak Johnson és partnere, a kurátor David Whitney lakóházaként szolgált, hanem egyúttal az amerikai művészeti elit legkedveltebb találkozóhelyévé vált: a nappali ikonikus Barcelona-székeit egykor olyan művészek koptatták, mint Andy Warhol, Frank Lloyd Wright vagy John Cage. Az üveghomlokzatú lakóházak prototípusát meghonosító Johnsonnál keresve sem találhatnánk jobb példát arra nézve, hogy harminchat évesen sem késő új karrierbe kezdeni.
Luis Barragán House and Studio, Mexikóváros, 1948
Miközben Philip Johnson Connecticutban a modern építészet egyik legnagyobb ikonjának számító Glass House-t építette meg, addig Luis Barragán Mexikóvárosban színhasználatával forradalmasította a modernizmust. Barragán utcafrontról teljesen jellegtelennek tűnő házába belépve az ember mintha egy teljesen más világba csöppenne: a modernizmus geometrikus formáinak hidegségét az építész védjegyének számító élénk színek, nyers felületek és a mindenhol jelen levő fény-árnyék játék törik meg.
Az építész otthona azonban több, mint egy szimpla építészeti alkotás: az épület természettel való összhangja, a privát helyiségek puritánsága és a finoman elhelyezett vallási motívumok az otthonnak egyfajta szakrális jelleget, transzcendens nyugalmat kölcsönöznek. A világörökség részének nyilvánított épület ugyanakkor az időtlenség metaforája is: a hetven éve tervezett ház berendezése, funkcionalitása, szín- és formavilága révén a mai napig számos művészt, építészt inspirál.
Eileen Gray, Villa E-1027, Cote d’Azur, 1929
Ha világhírű női építészt kell mondani, az emberek többségének Zaha Hadid ugrik be. Pedig legalább ugyanolyan figyelemre méltó az ír születésű, bútortervezőből építésszé avanzsált Eileen Gray munkássága is, akit – ironikus módon – csak halála után kezdtek felfedezni. Gray ugyanis pechére egy olyan korszakban született, amikor a nőket egy eleve a férfiak által dominált szakmában semmilyen mértékben nem ismerték el: negyvennégy éves korában, Párizsban megnyitott üzletének egy képzelt férfi – Jean Désert – nevét adta.
Első építészeti munkája, saját maga és szeretője számára tervezett nyaralója olyan jól sikerült, hogy a köztudottan énközpontú Le Corbusier sem tudta megemészteni, hogy valaki, akinek ráadásul ő segített építészi karrierje elindításában, ötletei és megoldásai révén – egyfajta új építészeti formanyelvvel – túlragyogja a tehetségét, és önhatalmúlag, Gray hívei szerint bosszúból nyolc falfestményt festett a villa falaira, miközben azt hangoztatta, hogy Gray lekoppintotta a stílusát. A falfestményeket mindezek ellenére – Corbusier hírnevének köszönhetően – védetté nyilvánították, így a Villa E-1027 a mai napig magán viseli a modernizmus két ikonikus alakjának kézjegyét is.
Ez is érdekelhet:
Így hangzott el a megrendelői igény, a belsőépítész pedig remekelt: ízlésesen idézte meg az autó vagány, futurisztikus stílusát.
(Fotók: Eric Johnson Alapítvány, Barragan Foundations, Bernard Touillon)
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!