Kiderült, melyik észak-európai országba szólnak a legdrágább repülőjegyek

A Mabrian az elmúlt két év átlagos repülőjegy-árait elemezte.

Eredményeik szerint pedig a legdrágább jegyek Hollandiába szólnak, ahová a nagy kereslet és az idei rekordot döntő foglalási arány miatt már tavasszal emelkedni kezdtek az árak, a csúcsot pedig a nyári hónapokban érték el.

Nem Hollandia ugyanakkor az egyetlen, ahol többet kell fizetni az utazásért, de olyan helyet is találunk, ahol az árak nem változtak lényegesen.

Hollandiát az Egyesült Királyság követi, ahol 2021-hez képest 2023-ban jelentős emelkedés történt, Franciaországban és Németországban pedig már 2022-ben magas árcsúcsok alakultak ki, míg Norvégia az elmúlt két évben megőrizte az árstabilitást.

A január 23. és június 22. közötti időszakra szóló repülőjegyek árai már az első hónapokban erőteljes emelkedést mutattak a régóban, a térség országaiból a téli és kora nyári időszakban is sokan indultak útnak.

A megemelkedett repülőjegyárak ellenére ugyanakkor Hollandia idén is Európa egyik legnépszerűbb úti célja maradt. A holland statisztikai hivatal adatai szerint az ország öt nagy repülőterén 2023 második negyedévében közel 19 millió utas fordult meg, és akárcsak a korábbi években, az idei második negyedévben is a Schiphol repülőtéren regisztrálták a legtöbb járatot, szám szerint 115 ezret.

(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images)

drága | észak-európa | ár | repülőjegy | olcsó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom