Close
Hat dolog, amit sosem lenne szabad megennünk a szakértők szerint

Hat dolog, amit sosem lenne szabad megennünk a szakértők szerint

Bill Marler ügyvéd, a szakterülete pedig az ételmérgezések miatti kártérítési perek. Saját bevallása szerint már több mint 800 millió dollárt nyert meg ügyfelei számára, praxisa során pedig azt tapasztalta, hogy vannak olyan ételek, amelyek elfogyasztása túlságosan nagy kockázattal jár. Mutatjuk, melyek ezek.

Nyers osztriga

Az osztriga és a nyers kagylókkal közvetlenül összefüggésbe hozható ételmérgezések száma nagymértékben megnőtt az utóbbi években, aminek elsődleges oka az, hogy a tenger hőmérsékletének emelkedésével párhuzamosan elszaporodnak azok a mikrobák, amelyek bekerülnek a táplálékláncba.

A kockázat csökkenthető, ha

a feltört osztrigát három percre forrásban lévő vízbe tesszük, vagy nagyságrendileg tíz perc alatt készre sütjük.

Előre feldarabolt gyümölcsök

Az ilyen módon feldolgozáson gyümölcsök több kézen is keresztül mennek, veszítenek frissességükből, ráadásul magasabb áron is juthatunk hozzájuk, mint az egész gyümölcsökhöz.

A gyümölcsöket és a zöldségeket fontos, hogy fogyasztás előtt alaposan megmossuk tiszta vízben, még akkor is, ha a héjukat el akarjuk dobni.

A mikrobák és baktériumok ugyanis a gyümölcs héjáról szeletelést követően annak húsát is elérhetik.

Csírák

A nyers csírák az elmúlt években számos szalmonella-járványért voltak felelősek, mivel termesztési körülményeik ideálisak a baktériumok elszaporodásához is.

Rare steak

A steaket gyakran fogyasztjuk rare elkészítési fokozatban, ekkor csupán a hús széle sült meg, belseje nyers, langyos állagú. Az alulsütött hús fogyasztását azonban például az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma sem ajánlja.

Nyers tojás

Az 1980-as ’90-es években gyakoriak voltak a szalmonella-járványok, amelyekre sokan még ma is emlékeznek. Napjainkban ennek kialakulásának kockázata már jóval alacsonyabb, a nyers tojás azonban továbbra is rizikófaktort jelent

az idősek, az immunhiányos betegségekben szenvedők és a terhes nők egészsége szempontjából.

Pasztőrözetlen tej

A szakértő szerint a kezeletlen tehén-, juh-, vagy kecseketej az egyik legkockázatosabb élelmiszer, mely olyan baktériumokat hordozhat, mint például a Brucella, a Campylobacter, a Cryptosporidium, az E. coli, a Listeria és a Salmonella.

(Forrás: Finedininglovers, fotók: Getty Images)

tiltólistás étel | étel | e-coli | ételmérgezés | egészség

FOLYTASD EZZEL

Már a tökéletes étel-ital párosítást is a mesterséges intelligencia végzi

Így készíti az olaszok kedvenc tésztáját a világ egyik legjobb séfje

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram