Mindannyiunkkal megtörtént már, hogy az étteremben a menüt lapozgatva nem tudtuk pontosan, mit válasszunk. A hiba azonban nem biztos, hogy bennünk van, hiszen mint kiderült, a menükártya dizájnja alapvetően befolyásolja a döntésünket.
Az éttermek nemcsak arra törekszenek, hogy segítsenek a választásban, hanem arra is, hogy befolyásoljanak. A menü tervezésénél ehhez pszichológiai trükköket alkalmaznak, a céljuk pedig az, hogy a drágább ételek iránti vágyat fokozzák, ezáltal pedig növeljék a bevételeiket.
A banner-vakság egy viszonylag ismert fogalom. Az ember szelektív figyelmének egyik formája, amelynek értelmében például az online magazinokat olvasva nem vesszük észre a reklámhirdetéseket.
Hasonlóképpen működik az étlap az étteremben.
A vendéglátóhelyek gyakran emelik ki az egyedi fogásokat, a különleges ételeket, de néha éppen ez az, ami eltereli a figyelmünket más részletekről.
Az öles betűk, a figyelemfelkeltő elemek miatt az "apróbetűs rész" észrevétlen marad számunkra.
Az éttermek pontosan tudják, mely taktikák a leghatékonyabbak az étlapárok vizsgálatakor, és olyan stratégiákat alkalmaznak, amelyekkel észrevétlenül is rá tudnak venni bennünket arra, hogy a tervezettnél jóval többet költsünk.
(Forrás: The Daily Meal, Fotók: Getty)
pszichológia | befolyásolás | étterem | trükk
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!