Nem vagyunk túl kreatívak, ha a foglalás lemondásáról van szó.
Este hat óra van, és csörög a telefonunk, emlékeztetve arra, hogy harminc perc múlva egy étteremben kellene ülnünk. Az emlékeztetőt látjuk, de kényelmesen nézzük az egyik streaming szolgáltató filmjét, miközben hirtelen bepánikolunk. Kezdjük magunkat egyre kényelmetlenebbül érezni, de nem tudunk felkelni, hogy eljussunk az étterembe. Itt az ideje, hogy felhívjuk a helyet, és kitaláljunk valami jó ürügyet a törlésre. Beteg lett az egyik családtag?
Ez hazugság és pontosan ezt mondja rajtunk kívül mindenki más is.
Jelentős károkat okoznak azok a vendégek, akik nem jelennek meg az étteremben foglalásuk ellenére, hiszen az étterem bevételtől esik el. Ez azonban úgy tűnik, nem zavarja az amerikai fogyasztókat. Egy friss felmérés szerint
húsz százalékuk orvosi ellátást hazudik, huszonegy százalékuk pedig családi vészhelyzetet említ.
Mindenképpen jó hír, hogy harmincöt százalékuk megváltoztatná aktuális tevékenységét, hogy időben eljusson az étterembe, ötvenöt százalék pedig inkább átadná a foglalást egy ismerősének, csak ne kelljen lemondania.
Vannak olyan rendkívül népszerű éttermek, ahol az asztalfoglalás lemondásáért díjat kell fizetni. Egy felmérés szerint azonban például az amerikaiak hetvenegy százaléka egyetlen fillért sem akar áldozni erre, így vagy a díj visszatérítéséért könyörögnek, vagy egyszerűen vis maior-helyzetet hazudnak. Mentségükre szóljon, hogy
jelentős részük megfontolná azt, hogy fizessenek, ha a “büntetés” mértéke tíz dollárnál kevesebb.
Akkor cselekszünk a legetikusabban, ha a lehető legkorábban lemondjuk a foglalásunkat vagy átadjuk egy ismerősünknek a lehetőséget az éttermi étkezésre.
Ha eljutunk az étterembe, ott is vannak szabályok, amiket érdemes betartanunk, például, ha úgy akarunk étkezni, mint a franciák vagy az olaszok. És vannak olyan szokások is, amiket erősen ajánlott hamar levetkőznünk.
(Forrás: Food&Wine, fotók: Getty)
felmérés | etikett | étterem | lemondás | kutatásIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Ide érdemes elmenni a hétvégén igazán különleges indiai fogásokért

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!