Nem mindennapi pezsgővel ünnepli születésnapját az ország egyik legjobb borászata

Negyed évszázad alatt nagyot fordult a világ az Etyeki Kúria háza táján. Az addig csak fehéreket palackozó, néhány hektárnyi területen dolgozó borászat az ország legjobbjai közé került, belevágtak a vendéglátásba is, sőt: az ünnepi alkalomra saját pezsgőjükkel koccinthatnak.

Mindössze egy-két hektár és egy a pince az Öreghegyen: ezt vásárolta meg 1996-ban az Ottrubay házaspár Báthori Tibortól. A borásznak köszönhetően az etyeki bor már ismert volt az országban – 1992-ban az Év Bortermelőjének választották –, ám akkoriban a Kúria csak fehérborokat palackozott, évente néhány ezret. Ezekben az években az Etyeki Kúria elsőként telepített Pinot Noir szőlőfajtát – mára ez a térség egyik meghatározó fajtája.

Negyed évszázad alatt a borászat területe jócskán megnőtt, 2012-ben elkezdődött az új borászati üzem építése az Öreghegyen, egy évvel később pedig már ott készültek a borok. Ma közel ötven hektárnyi területen termő szőlőből palackoznak bort (huszonhét az etyeki borvidéken, huszonkét hektár pedig Sopron környékén). Az etyeki öt dűlőben ma összesen hat fajtával dolgoznak (Pinot Noir, Pinot Blanc, Chardonnay, Sauvignon Blanc, Szürkebarát, Királylányka), a soproni területekről származik a Kékfrankos és a Merlot boraik alapanyaga – ezeket is Etyeken dolgozzák fel. A kezdeti pár ezres palack száma ma már közel 300 ezer.

A növekedésben, és abban, hogy a kezdeti sikereket követően is megőrizte kiemelt pozícióját az ország bortérképén nem kis szerepe van Mérész Sándor főborásznak, aki 2009 óta erősíti az Etyeki Kúria csapatát. A borász sikert sikerre halmoz, az Etyeki Kúria az elmúlt évtizedekben számos külföldi és hazai szakmai elismerést kapott.

Mérész, aki a kísérleti, új borokkal mindig a kihívásokat kereste, az Etyeki Kúria jelenlegi legnagyobb kihívásának a jövőre való felkészülést, a klímaváltozás hatásaira adott megfelelő választ tekinti.

A borászat, amennyire csak lehet, igyekszik a lehető legkisebb környezeti terheléssel dolgozni, a közel 200 ezer szőlőtőkét innovatív megoldásokkal művelni.

A borászat a negyed évszázados évfordulóra pezsgőt készít, mégpedig nem is mindennapit. A limitált számban – mindössze 2500-at palackoztak belőle – huszonöt hónap érlelés után piacra kerülő, palackos erjesztésű pezsgő igazi csemege, nem csak a pezsgőért rajongók számára.

"A buborékos termékvonal egyre fontosabb a Kúria életében. A szintén most piacra kerülő Charmat tankpezsgővel és ezzel a különlegespezsgővel válik teljessé kínálatunk" – mondja Nagy Vince, a borászat kereskedelmi és cégvezetője.

A borkészítés mellett az Etyeki Kúria a vendéglátás felé is nyitott a közelmúltban. Az Etyeki Kúria borbárja már korábban is nagy népszerűségnek örvendett, ugyanakkor 2021-es évtől helyet kapott a Kúria életében a vendéglátás is: Szerepi Szabolcs üzletfejlesztési és cégvezető irányításával a Kúria boraihoz illő, elsősorban helyi termelők alapanyagaiból készült (farm-to-table) gasztronómiai élményben lehet részük az oda látogatóknak. A hétvégi ételkínálaton túl október közepétől havonta borvacsorákat szervez az Etyeki Kúria: a limitált férőhelyes eseményeken a borászat különleges tételeit kóstolhatjuk a kifejezetten ezekre az alkalmakra készülő fogásokkal.

(Fotók: Etyeki Kúria)

borászat | születésnap | bor | kúria | pezsgő | etyek

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom