Lesújtó képet festenek Magyarországról ezek az adatok

Az európai statisztikai hivatal, az Eurostat szerdán közölt adatai szerint az élelmiszerárak tovább emelkedtek Európa-szerte annak ellenére, hogy a december már a második hónap volt, amikor csökkent az infláció.

Az élelmiszerek inflációja az Unióban 18,2 százalékos, az eurózónában 16,2 százalékos volt decemberben, ami enyhe csökkenést jelent a novemberi átlaghoz képest. Néhány alapvető élelmiszer, például a cukor, a tej, a sajt, a tojás és az olaj ára azonban továbbra is emelkedik.

A legnagyobb áremelkedés Magyarországon volt tapasztalható, ahol közel 50 százalékkal lett drágább a bevásárlás,

és az ország az Euronews inflációs térképén is kilóg a sorból.

A második helyre Litvánia futott be 33,5 százalékkal, a kétes értékű dobogó harmadik fokán pedig Észtország áll 30,8 százalékkal. A legalacsonyabb árváltozást ezzel szemben Luxemburgban regisztrálták 11,1 százalékkal, míg Írországban 12,1 százalékkal, Cipruson pedig 12,2 százalékkal kerülnek többe az élelmiszerek.

A legjelentősebb emelkedést a tej, a tojás, a cukor, az olaj és a vaj árában érezhették az európaiak, átlagosan 30,2 és 56,6 százalék közötti mértékkel kell többet fizetni ezekért az élelmiszerekért.

A legmeredekebben a cukor ára szaladt fel, átlagosan 56,6 százalékkal.

Észtországban dupla annyit, Csehországban 98,9 százalékkal, Lengyelországban pedig 87,4 százalékkal többet kell fizetni az édes alapanyagért, míg Svédországban, Dániában és Luxemburgban csak 10 százalék körüli volt az árváltozás.

Szintén nagyot emelkedett a tojás ára,

átlagosan 30 százalékkal lett drágább, míg Luxemburgban csak 14,8 százalékkal, Csehországban már 92,5 százalékkal kerül többe ez az alapélelmiszer.

A tojás Magyarországon is a legnagyobb áremelést szenvedte el 82,7 százalékkal, és a kenyér terén is uniós rekorderek vagyunk 82,1 százalékkal, míg a húsok szintén kiemelkedően sokkal, 40,3 százalékkal kerülnek többe. Észtországban ez utóbbiak 31,7, Szlovákiában pedig 30,1 százalékkal drágultak.

A magyar áremelkedések olyannyira feltűnőek, hogy már a versenyhivatal is vizsgálódik ezen a téren.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)

drágulás | eurostat | alapvető élelmiszer | statisztika | áremelés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom