A „minimalizmus, a fenntarthatóság és a szabadság” jegyében tervezett lakókocsit egy német dizájnstúdió – olyat, aminek a gyártásához nem használtak műanyagot, ragasztót és semmilyen kemikáliát sem.
Alapvetően minden lakókocsi a szabadság jegyében született meg, az Attia Design ehhez még hozzáteszi a minimalizmust és a fenntarthatóságot. Mindkettővel könnyű dobálózni, úgyhogy nézzük meg közelebbről, mit is ért ezen fogalmak alatt a tervező, az Ibizáról származó Maruan Attia.
Mauran ipari formatervezői pályafutása Münchenben indult, ahol olyan prémium márkáknak dolgozott, mint az Audi vagy a Leica. Inspirálódni a közeli Alpok hüttéibe ment, ezek a faépületek erős kontrasztban álltak a hűvösebb, keményebb városi építészettel:
a fa természetessége, emberközelisége révén szerelembe esett a régióval.
2016-ban bukkant rá az osztrák „Hold házakra”, amelyeket hagyományos kitermelés után, kémiai kezelés és ragasztás nélkül készítenek, így a legmagasabb minőségi és egészségi követelményeknek is megfelelnek. A holdfákat a holdciklusokhoz igazodva termelik ki a leghidegebb hónapokban, amikor a fában lévő nedvesség nyugalmi állapotban van, és a cukortartalma alacsonyabb. Ebben a periódusban a fa tartósabb, ellenállóbb a rovarokkal, a penésszel és deformálódással szemben. Ezzel az eljárással nincs szükség kémiai rovarirtók használatára, a fa pedig tökéletesen újrahasznosítható marad.
Azóta világszerte élénk érdeklődés mutatkozik az energiahatékony, gyorsan összeállítható készházak iránt; Maruan 2018-ban látogatta meg a gyárat, és eltöltött egy hétvégét az egyik faházban, ami csak fokozta a lelkesedését.
Aztán Maruan tervezőként is kitanulta a gyártás titkait, és elkezdte kidolgozni a fa-lakókocsit, hogy a lakásoknál és hoteleknél is kényelmesebb, bármilyen járműtől független mobil lakóteret hozzon létre. Így született meg a szabvány platós furgonokkal kompatibilis ház terve.
Ám a fa-lakókocsihoz szükséges falvastagságot, szerkezeti stabilitást és tömeget csak egyetlen gyártó tudta összehozni.
2021-ben sikerült meggyőznie a kezdetben szkeptikus Schreinerei Weidlich-et, hogy dolgozzanak együtt, majd három évnyi intenzív fejlesztéssel elkészült az első prototípus, amelyet egy, a svájci Alpokból Ibizáig tartó 9000 kilométeres úton teszteltek.
A valóban kellemesnek tűnő belső tereket látjuk, de mit ígér még a COCOON-Freelancer? Kivételesen jó klíma komfortot, nyáron könnyen hűvösen tartható, télen könnyen felfűthető teret, minden fontos apróságot, amire a hétköznapi életvitelhez szükségünk lehet, és persze további fejlesztéseket.
Mivel nincsenek kemikáliák és ragasztások, nincsenek – a normál városi lakásokban akár betegségeket is okozó – illékony szerves vegyületek (VOC) sem. A kezeletlen fa saját páraszabályzó képességgel bír, hasonlóan a vályoghoz, ezzel megelőzi a penészesedést, az ablak párásodását, és frissen tartja a beltéri levegőt.
És még az elektroszmogtól is megóv a kis kabin: a mérések szerint a tipikus városi utcán jellemző 10 ezer, illetve az átlagos otthonokban mért 2500 μW/m² helyett a kabinban mindössze 50 ez az érték.
Azt meg már mondanunk sem kell, hogy itt könnyen ügyelhetünk a természetes cirkadián-ritmushoz, azaz a nappal-éjszaka váltakozásához való alkalmazkodásra.
Odabent jól variálható, és maximálisan kihasznált terek és tárolók vannak, egy hatékony gáztűzhely, rozsdamentes acél vízvezetékek, mindent pontosan kimértek a jól használhatóság érdekében.
De a lényegről se feledkezzünk meg: mindez úgy az igazi, hogy komoly mobilitással párosul: mivel a jármű és a ház össztömege 3,5 tonna alatt marad, egy sima B kategóriás jogosítvánnyal is vezethető, így aztán a kreatívok kreatívabbak lehetnek, a szabadúszók még szabadabban úszhatnak (mondjuk valamelyik tengerben vagy tóban), de aki csak szabadságot, örömöt és látnivalókat keres, az is jól jár.
Epilógus a még gyakorlatiasabbak számára
- A speciális üvegek hőszigetelő képessége 0,7 W/m²K, ami megfelel egy 44 mm vastag háromrétegű ablakénak, csak ez 7,7 mm és jóval könnyebb is annál.
- A külső homlokzat cserélhető, a hosszú távú esztétikai és műszaki állapot megőrzése érdekében.
- A beltér elemei eszközök nélkül szétszerelhetőek, és el is bírja azokat egyetlen ember.
- A tetőn elhelyezett napelem akár 900W áram előállítására képes.
- A kabin 185 centi széles, 200 magas, 320 hosszú, a súlya kb. 1200 kg.
(Forrás, videó, fotó: Attia Design)
lakókocsi | lista | minimalizmus | szabadság | fenntarthatóság | Attia Design
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!