Ez a sütőtökös falafel az ősz legjobb vegán étele

A sütőtök az ősz egyik legnépszerűbb alapanyaga, amely rendkívül sokoldalúan felhasználható, hiszen készíthető belőle leves, főétel, sőt még desszert is. Tökéletes párosítás a húsokhoz, de vegán ételek, például falafel is lehet belőle.

Hozzávalók:
  • 1 csészényi sütőtökpüré
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1/2 csésze beáztatott csicseriborsó
  • 1 fokhagymagerezd
  • 1 teáskanál só
  • 1 teáskanál őrölt koriander
  • 1 púpozott teáskanál őrölt pirospaprika
  • 1 késhegynyi cayenne bors
  • 3 evőkanál liszt
  • zsemlemorzsa vagy szezámmag

Elkészítés:
  1. A sütőtököt hámozzuk meg, vágjuk nagyobb darabokra, öntsünk rá egy kevés olívaolajat és sütőben, 200 fokon süssük puhára nagyjából 30 perc alatt!
  2. Amikor elkészült a sütőtök, tegyük turmixgépbe, adjuk hozzá a csicseriborsót, a fokhagymát, és pürésítsük!
  3. A masszát szedjük át egy tálba, és adjuk hozzá a többi alapanyagot a zsemlemorzsa vagy a szezámmag kivételével! Keverjük alaposan össze, majd nedves kézzel formázzunk belőle kis golyókat!
  4. Ha elkészültek a falafelek, tegyük be a hűtőbe egy órára, hogy kevésbé legyenek lágyak! Az idő elteltével a golyókat hempergessük zsemlemorzsába, vagy ízlésünk szerint szezámmagba!
  5. Forró olajban süssük ki! Pitával, salátával, tahini szósszal kínáljuk!
Ez is érdekelhet:
Ez a leves bearanyozza a legkomorabb őszi napot is

Ráadásul harminc perc alatt elkészíthető mindenféle komolyabb konyhai tapasztalat nélkül is.

vega | szójamentes | sütőtök | falafel | vegán | tejmentes

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom