A repülés egyik visszatérő kérdése, hogyan lehet elkerülni, hogy a feladott poggyász megsérüljön, elkeveredjen vagy egyszerűen ne ugyanoda érkezzen meg, ahová az utasa.
Egy Reddit-beszélgetésben éppen erre keresték a választ, a hozzászólások között pedig olyanok is megszólaltak, akik nap mint nap csomagokat pakolnak a reptéren.
Egyikük, egy bizonyos Adam, aki poggyászkezelőként mutatkozott be, rögtön azzal kezdte, hogy az utasok meglepően sokszor nehezítik meg a saját dolgukat. Mint írta, rengeteg olyan táskát látnak, amelyek "pontosan ugyanúgy néznek ki". Éppen ezért szerinte az egyik legegyszerűbb, mégis leghasznosabb megoldás a jól látható egyedi azonosítás. "Egy jó módszer például, ha a táskára teszel egy saját címkét a neveddel és címeddel, hogy el tudd olvasni, és megbizonyosodhass róla, hogy a tiéd." Ennek azért vannak hátrányai is, amiről itt írtunk.
Emellett az egyedi pántokat is hasznosnak tartja, amelyek a bőrönd köré tekerhetők, és már messziről megkülönböztethetővé teszik a csomagot. A poggyászkezelők szerint ez nemcsak a futószalagnál segít, hanem akkor is, ha egy csomagot kézzel kell azonosítani.
A sérülések megelőzésében azonban nemcsak a címke számít, hanem maga a bőrönd típusa is. Adam szerint az ideális darab négy masszív kerékkel készül, belül puha bélést kap, kívül pedig kemény felület védi. Úgy fogalmazott, az ilyen bőröndök kisebb eséllyel sérülnek, és a bennük lévő tárgyaknak is jobb védelmet adnak.
A kerekek szerepét külön kiemelte.
A stabil, jól guruló konstrukció nemcsak az utasnak kényelmes, hanem a rakodásnál is befolyásolhatja, hogyan bánnak a csomaggal.
Egy másik poggyászkezelő egy már szinte alapvető digitális tanácsot is adott: érdemes nyomkövetőt tenni a bőröndbe. Az ő megfogalmazásában mindig "légi címkézd fel a bőröndödet", vagyis lásd el olyan eszközzel, ami képes jelezni a helyzetét. Ennek különösen akkor van jelentősége, ha a poggyász nem érkezik meg időben, vagy egyáltalán nem a megfelelő repülőtérre jut.
A bőröndválasztás régi dilemmája még, hogy keményfalú vagy puha modellt érdemes-e venni. Erre egy korábbi légitársasági dolgozó is reagált. Szerinte a puha táska akkor lehet jó választás, ha az utasnak nem gond, hogy a benne lévő holmi bizonyos mértékben összenyomódhat. Ezek a modellek általában jobban alkalmazkodnak a rendelkezésre álló helyhez, így helytakarékosabbak a raktérben. Más a helyzet viszont akkor, ha törékeny tárgy is kerül a bőröndbe. Ebben az esetben nem érdemes kompromisszumot kötni.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
kezelés | reptér | csomagok | poggyász | sérülés | esély
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Nem Szicíliáról és nem is Szantoriniről, hanem erről a szigetről beszél most mindenki
Mítosz vagy valóság? Valóban veszélyesek az infinity medencék?
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

