Nincs szükségünk jósgömbre ahhoz, hogy megtudjuk, mely városok lesznek a következő év legnépszerűbb úti céljai. Az eDreams ODIGEO a 2026. január 1-je utáni dátumokra megvásárolt repülőjegyek alapján ugyanis összeállította előrejelzését, a foglalási adatokból pedig világosan kirajzolódik, merre indulnak az utazók.
A számok alapján 2026 legnagyobb nyertese egyértelmű: Bangkok. A thai főváros egyszerre lett a világ legkeresettebb és legtöbbet foglalt úti célja, még úgy is, hogy Thaiföld nemrég új, szigorú szabályozást vezetett be a nappali alkoholfogyasztásra vonatkozóan, ami aligha kedvez a partiturizmusnak.
A foglalási adatokból az is látszik, hogy az utazásokat jövőre is jelentősen befolyásolják majd a nagyszabású események és kulturális fesztiválok. Tökéletes példája ennek Rio de Janeiro, mely a harmadik legtöbb foglalást realizálta 2026-ra köszönhetően a több millió látogatót a városba csábító karneváljának.
Az ezüstérmes ugyanakkor Párizs lett. A francia fővárosbár nem rendez semmilyen világméretű eseményt 2026-ban, mégis a világ egyik legvonzóbb kulturális központjaként várja jövőre is a látogatókat.
A listára felkerültek még meseszép mediterrán nagyvárosok is, de nem hiányozhat a rangsorból London és Amszterdam sem. Meglepő helyek is felkerültek azonban a legnépszerűbb úti célok toplistájára. A dél-brazíliai város, Florianópolis, valamint Marrákes is megtalálható tíz legtrendibb hely között.
Ezek a 2026-os év legkeresettebb úti céljai:
- Bangkok, Thaiföld
- Párizs, Franciaország
- Rio de Janeiro, Brazília
- Barcelona, Spanyolország
- Róma, Olaszország
- London, Egyesült Királyság
- Madrid, Spanyolország
- Florianópolis, Brazília
- Amszterdam, Hollandia
- Marrákes, Marokkó
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)
rio de janeiro | úti cél | legnépszerűbb | bangkok | párizs | trend
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Idén az időjárás is átírhatja a nyaralási terveket: erre figyelmeztetnek a szakértők
Ezek most a világ legbiztonságosabb országai
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

