Ezekben a hotelekben nehéz elhagyni a fürdőszobát

A fürdőszoba ma már sokkal több, mint egy szimpla helyiség: a napunk kiinduló- és végpontja, a rövid, frissítő zuhanyok vagy a hosszú, relaxáló fürdőzések szentélye. Ez a trend pedig olyannyira bevette a világot, hogy Lisszabontól Barcelonán át Thaiföldig erre egyre több olyan szálloda jelenik meg a turistatérképen, ahol a vonzó lokáció ellenére nehezen tudnánk elhagyni a fürdőszobát.

Portugália, Lisszabon – Santa Clara 1728

Lisszabon egyik legromantikusabb terén, a Santa Clarán található hotelnek már a falai is több évszázadnyi történelmet rejtenek: a Santa Clara 1728-nak a város hét dombjának egyikén magasodó, a 18. századi nagy földrengést is túlélt épület ad otthont.

A helyi építész, Manuel Aires Mateus a régi falak és mészkőlépcsők köré modern és tiszta enteriőrt alkotott: natúr színek és anyagok uralta terek, egyszerű puritán hangulat jellemzi az egész hotelt. Ez a már-már kolostori visszafogottság pedig a fürdőszobákban csúcsosodik ki, de épp csak annyira, hogy azért reggel ne akarjuk egyhamar elhagyni a szobát.

Az egyszerű, fehér csempével borított falak és a fenyőfa padló ellenpontjaként a fürdőt egy szabadon álló óriási kád teszi egyedivé, mely tökéletesen passzol a szintén helyi mészkőből faragott henger alakú mosdókagylókhoz. Aki hosszú fürdőzés helyett mégis inkább állva élvezné a tisztálkodást, annak a hotel kertjére néző óriási zuhany áll a rendelkezésére.

Ausztrália, Byron Bay – Elements of Byron

Byron Bay önmagában sem mindennapi célpont a filmvászonra illő óceánpartjával és homokos strandjaival, de az Elements of Byron még ezt is tudja fokozni. Az ötvenhektárnyi esőerdő, tavak és lagúnák közé épített hotel belső tereit a visszafogott, természetes színek és anyagok uralják, a hangulatot pedig a japán egyszerűség és a fesztelen ausztrál életérzés tökéletes harmóniája jellemzi.

Ez a szemlélet a fürdőszobákat is áthatja: a nyersfa ülőke, a törölközőtartóként funkcionáló létra, és a növények közé állított kád szinte olyan, mintha a természet kellős közepén élveznénk a fürdőzést. A két kilométerre található Beongil parton tovább élvezhetjük az édes ausztrál semmittevést, este pedig a hotel modern menüjével zárhatjuk a napot.

Spanyolország, Barcelona – Almanac Hotel

Bécs, Prága és Zágráb után az Almanac csoport Barcelonában is megvetette a lábát, hogy a menő butikhotelekben egyébként sem szűkölködő várost még vonzóbb célponttá tegye. A helyi Office of Architecture stúdió által kialakított 91 szobás hotel két épület, egy 18. és egy 20. századi ház egyesítéséből született.

A belső terekért Jaime Beriestain volt felelős, aki a kortárs hangulatot art deco elemekkel vegyítve visszafogott luxust árasztó enteriőrt hozott létre. Réz kiegészítők, tölgy- és diófa elemek, na meg a fürdőszobát uraló márvány- és üvegfelületek tele vannak eleganciával, stílussal, otthonosságot árasztó részletekkel.

A zuhanyzóval és óriási káddal is felszerelt fürdőben vertikális és horizontális pozícióban is élvezhetjük a fürdőzést, az élményre pedig a skót-katalán parfümőr, Jimmy Boyd fürdőszobai kellékeinek illata teszi fel a pontot.

Thaiföld, Bangkok – 137 Pillars

A thaiföldi Chiang Mai városában található 137 Pillars House egyike a város legtöbb díjjal kitüntetett szállodáinak, így nem meglepő, hogy a hotellánc tavaly megnyitotta nagyvárosi testvérét is, Bangkok központjában, egy felkőharcoló nyolc legfelső emeletén.

A spa- és wellnessközpont, a japán fodrászszalon, és a két feszített víztükrű medence mellett maguk a szobák is vegytiszta luxussal várnak. A fürdőszobában a márványborítás csak az alapfelszereltség része: a padlótól a plafonig üvegezett helyiségben a kádban ücsörögve, egy pohár pezsgővel a kezünkben élvezhetjük a város látványát.

Kanada, Montreal – Le Mount Stephen Hotel

A Le Mount Stephen hotel épülete korábban George Stephen, a kanadai Csendes-óceáni Vasútvonal kiépítése mögött álló üzletember otthona, majd egy privát klub helyszíne volt, ma pedig egy luxushotelként éledt újjá. A történelmi falakat egy modern épületszárnnyal toldották meg, így az egész hotelt a neoklasszikus, díszített stílus és a modern irányzatok különleges egyvelege uralja.

A modern szárnyban azonban a kortárs az úr – beleértve a fürdőszobákat is, ahol a minimalista márványfelületek mellett a legmodernebb technológia a múltból pillanatok alatt a jövőbe repít. A multifunkcionális, fűtött ülésű japán vécé, a színterápiás zuhanyzófej, a fűtött padló és a páramentesítő berendezés gondoskodik arról, hogy ne csak a legnagyobb kanadai hidegben essen nehezünkre kilépni a fürdőszoba karmai közül.

Ausztrália, Sydney – Sofitel Darling Harbour Hotel

Ausztrália számtalan hívogató helye közül Sydney a kötelező kör. Ha azt sem bíznánk a véletlenre, hogy hol pihenjük ki az egész napos városnézést, akkor a központi Darling-kikötő legmagasabb épületében a Sofitel mintegy 590 szobájából nagy valószínűséggel megtaláljuk a számunkra tökéleteset.

A letisztult enteriőrökben az egyszerű, modern stílus a város tengerészeti múltjával keveredik – többek között a homokkő fürdőszobákban is, ahol a helyiség közepén álló kádban Sydney végtelen látképével együtt élvezhetjük a fürdőzést, ráadásul a hotel által biztosított Lanvin piperecikkek társaságában.

Ez is érdekelhet:

Így lesz a fürdőszobából nappali – Új fürdőszobatrendek

A fekete és a réz, a tálca nélküli zuhanyzó, a cementlap és a természetes anyagok. Ez ma a fürdőszobadivat.

Le Mount Stephen Hotel | Byron Bay | thaiföld | kanada | hotel

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom