Ezért lesz száraz a szemed egy repülőút végén

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Egy hosszabb repülőút után többen panaszkodnak száraz, irritált szemre. Ennek magyarázata elsősorban a repülőgép fedélzetének különleges környezetében keresendő.

A modern repülőgépek általában 9-11 kilométeres magasságban repülnek. Ilyen magasan a levegő rendkívül száraz, és bár a kabinban szűrik és keringetik a levegőt, a páratartalom így is nagyon alacsony marad.

 

A fedélzet levegőjének páratartalma sokszor mindössze 5 százalék körül van, ami még a világ néhány sivatagánál is szárazabb környezetet jelent. Ez a száraz levegő felgyorsítja a könnyfilm párolgását a szem felszínéről., aminek következménye lehet viszketés, pirosodás, égető érzés, fényérzékenység, vagy homályos látás.

A száraz levegő ráadásul nemcsak a szemre hat: kiszáradhat a torok, fejfájás jelentkezhet, és az immunrendszer működése is kissé gyengülhet.

Érdekesség, hogy a kabin páratartalmának jelentős része valójában az utasok kilégzéséből származik. Emiatt a zsúfoltabb turistaosztályon általában valamivel magasabb a páratartalom, mint a kevésbé telített első osztályon, bár ez nem feltétlenül teszi kényelmesebbé az utazást.

Szakértők szerint a repülőgép kabinjában az emberi szervezet óránként akár 70 gramm vizet is veszíthet. Ez különösen a hosszú távú járatokon lehet probléma, ahol több órán keresztül tartózkodunk ilyen körülmények között. Még akkor is előfordulhat enyhe kiszáradás, ha rendszeresen iszunk, ezért fontos a tudatos folyadékpótlás és a szem védelme.

Néhány egyszerű lépéssel jelentősen csökkenthető ez a fajta kellemetlenség:

  • Igyál sok vizet repülés előtt, alatt és után
  • Kerüld az alkoholt és a koffeint, mert fokozhatják a kiszáradást
  • Használj hidratáló szemcseppet vagy műkönnyet
  • Ha lehet, ne viselj kontaktlencsét repülés közben
  • Csukd el az ülésed feletti szellőzőt, hogy kevesebb száraz levegő érje a szemed
  • Próbáld csökkenteni a képernyőidőt a repülés alatt
  • Alváshoz használj szemmaszkot

A legfontosabb szabály mégis a hidratálás. A megfelelő folyadékbevitel segíthet megőrizni a szem természetes nedvességét, és csökkentheti a repülés utáni irritációt.

(Forrás: Islands, fotók: Getty Images)

szakértői | fedélzet | repülés | tipp | szárazság | tanács

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom