A Magyar Nemzeti Galéria mind ez idáig példátlan gazdagságban mutatja be Farkas István életművét. A Kihűlt világ című, százhetven alkotást felvonultató átfogó tárlaton a művész munkái mellett Farkas István mestereinek és kortársainak munkáival is találkozhatnak a látogatók. A március elejéig látható tárlatra a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményén kívül öt külföldi és tizenegy hazai gyűjteményből érkeztek alkotások.
Farkas István az első világháború utáni magyar modernizmus egyik legeredetibb alkotója. A magyar és a francia műkritika egyaránt koruk egyik jelentős művészének tekintette, akinek látásmódja, képi világa, technikai igényessége, felkészültsége, kísérletező kedve egyedülálló volt a kortársai között.
Az eddigi kiállításokon a nagyközönség mintegy nyolcvan Farkas-képnél nem láthatott többet, most százhetven művel találkozhatunk, közöttük Farkas mestereinek és kortársainak a munkáival is. Mednyánszky László, James Ensor, Edvard Munch, Leon Spilliaert néhány műve tágabb összefüggésben segít megérteni Farkas művészetét.
Külön szekció mutatja be Farkas István korai, még a Mednyánszky László melletti tanulmányai során festett munkáit. Az életmű idehaza legkevésbé ismert része a művész 1924 és 1932 közötti párizsi éveinek anyaga. Ezen évek alkotásainak jó részét hazai, európai és amerikai magángyűjteményekből kölcsönözték.
A kiállítást eddig ismeretlen fotókkal, levelekkel és dokumentumokkal egészítették ki, hogy még közelebb kerüljünk Farkas művészetéhez és személyiségéhez. A tárlatot a Soá című kamarakiállítás kíséri, amely a hetvenöt évvel ezelőtti vészkorszak áldozatainak állít emléket.
Magyar Nemzeti Galéria | kiállítás | festészet | farkas istván
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!