Ezt tanácsolja egy asztronauta az önkéntes bezártságra

Egy űrhajósnál kevesen tudják jobban, milyen az izoláltság és hogyan lehet a legtöbbet kihozni belőle. Most Chris Hadfield űrhajós ezredes osztja meg azt a négy fontos szabályt, amellyel a bezártságból a lehető legjobban profitálhatunk.

Még mielőtt belevágnánk az ezredes jótanácsaiba, pár szóban bemutatnánk, kiről is van szó, ugyanis Chris Austin Hadfield személye és története is elképesztően inspiráló. A most hatvanéves űrhajós még 1969-ben, az Apollo holdra szállásakor döntötte el, hogy történjék bármi, belőle űrhajós lesz. Kilencéves volt akkor, és egy vidéki tanyán élt. Életét ezután teljesen ennek a célnak rendelte alá, középiskolás korában már repülőgépet vezetett, huszonnégy évesen vadászpilóta lett a kanadai hadseregben, később az amerikai légierőnél dolgozott tesztpilótaként. Közel hetven különböző repülőgépet vezetett, kísérleti sugárhajtóművek tesztelésében is részt vett, és nyolc alkalommal kísért ki a kanadai légtérből orosz bombázókat.

Chris Hadfield űrsétán

1992-ben több mint ötezer jelentkező közül választották ki, hogy kik lehetnek Kanada első űrhajósai, a négyfős csoportban Hadfield is helyet kapott. 1995-ben, huszonöt évvel azután, hogy kisgyermekként eldöntötte, űrhajós lesz, Chris Hadfield a Space Shuttle űrsikló fedélzetén kilépett a világűrbe. Ő az első kanadai, aki űrsétán vett részt, karrierje során 14 óra 53 percet és 38 másodpercet töltött az űrhajón kívül, a kozmoszban lebegve, ő mutatta meg nekünk először a világűrből a Balatont, komponált először dalt az űrben, és ő énekelte el David Bowie Space Oddity-jét is szintén az űrben lebegve. 2013 óta nem tevékenykedik aktívan űrhajósként, viszont népszerűsíti az űrkutatást, könyveket és zenét ír, valamint a világ minden táján igyekszik megismertetni az embereket a kozmosz szépségével.

Egyszóval Chris Hadfield sokak számára az az ember, aki bebizonyította, hogy nincs lehetetlen, a gyermekkori álmokat valóra lehet váltani, és az űrkutatásba is visszacsempészte a romantikát, a költészetet, és azt a lelkesültséget, amit gyermekként érez az ember, mikor az égen át a galaxisra tekint. Az űrhajós pedig a napokban tett ki egy kis videót, hogy segítsen nekünk hasznosan és jól megélni az izolációban töltött időt. Íme az asztronauta jótanácsai!

„Sziasztok, Chris Hadfield vagyok, űrhajós, és töltöttem már egy kis időt izolációban. Nektek hogy megy? Tudjátok, ott kint az űrállomáson, messze az otthonunktól és másoktól, ebben a nagyon veszélyes környezetben is tele lehet az ember életkedvvel és produktivitással. Ehhez négy dolgot kell követnetek!”

1. Értsd meg a konkrét kockázatot!

Ne csak úgy félj általánosságban! Tájékozódj egy hiteles forrásból, és mérd fel a kockázatot! Azt, hogy mivel nézel szembe és mivel néznek szembe a családtagjaid, a szeretteid, a barátaid.

2. Jelölj ki egy célt!

Határozd meg a céljaidat, amelyeket el szeretnél most érni! Ezen a délutánon, ezen a héten, ebben a hónapban.

3. Állapítsd meg a határokat!

Nézd meg alaposan, milyen korlátaid vannak! Ki és mi határozza meg a mozgásteredet? Mennyi anyagi tartalékod van? Mik a kötelességeid?

4. Kezdj el cselekedni!

Amikor pedig megértetted a kockázatot, a célodat és a kötelezettségeidet, akkor eljött a cselekvés ideje. Nem kell azokat a dolgokat tenned, amelyeket eddig is tettél. Törődj mondjuk a családoddal, kezdj egy új projektbe, tanulj meg gitározni, tanulj meg egy új nyelvet, olvass el egy könyvet, írj, alkoss! Ez az időszak remek lehetőség arra, hogy valami mást tegyél: amit eddig sohasem tettél. Majd mindezt ismételd meg!

És természetesen ha valakihez két méteren belül kerültél, vonulj önkéntes karanténba és figyeld a tüneteket: ha jelentkezne torokfájás, köhögés, láz, akkor hívd fel az orvosodat! De ne feledd, sosem volt még ennyire alkalmas az idő, hogy izoláld magad! Az internet segítségével a világ összes tudása elérhető az ujjbegyeid alatt! Végezetül pedig vigyázz magadra, vigyázz a családodra, vigyázz a barátaidra:

vigyázz az űrhajódra!

Ez is érdekelhet:

Ezt üzeni nekünk egy Pekingben élő magyar tanár

Pár gondolat onnan, ahol már túl vannak a nehezén.

tippek | usa | kozmosz | tanácsok | ezredes

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom