Close
Így hódította meg a világot a “hideg nyalat”, azaz a fagylalt

Így hódította meg a világot a “hideg nyalat”, azaz a fagylalt

A fagylalt az az édesség, ami kiskorunktól fogva egyet jelent a nyárral, a vízparton töltött forró nappalokkal, amikor néhány gombócnyi fagyos, édes nyalat felért egy hűsítő zuhannyal. Talán elsőre meglepően hangzik, de ez a különleges desszert már az ókorban is számos rajongót tudhatott magáénak.

Az az igazi olasz krémes csoda… – elsőre valószínűleg sokunknak ez ugrik be a fagylalt szó hallatán, és éppen ezért az eredetét is ott keresnénk. Pedig a fagylalt elődjének tartott, ízesített jeges falatok és italok már az ókorban is kedvelt hűsítőként szolgáltak – persze csak az úri körökben.

Az ókori kínaiak mellett Nagy Sándor kedvelte a mézzel ízesített hó és jég keverékét, de Salamon király is jeges italokkal hűsítette magát vadászat közben.

A Római Birodalom Néró császára pedig annyira kedvelte a jeges édességet, hogy gyakran futókat küldött a közeli hegyekbe hóért, amit aztán mézzel, rózsavízzel és gyümölcsökkel ízesítve fogyasztott.

Közben teltek az évek és évszázadok, és a 13. században Marco Polonak köszönhetően végre betört a fagylaltláz Európába is: az olasz felfedező ugyanis a távol-keleti utazásaiból egy, leginkább a mai sörbethez hasonlítható jeges édesség receptjével tért haza Velencébe.

Így, még ha a fagylalt nem is Olaszországból ered, az biztos, hogy tőlük terjedt el Európa-szerte: Olaszország a Közel-Kelettel és Ázsiával való kereskedelem központjaként a következő századok során újabb és újabb fagylalt receptekkel ismerkedett meg, és lassan, de biztosan bevette egész Európát.

Franciaországban Medici Katalinnak köszönhetően terjedt el, miután hozzáment a későbbi II. Henrik francia királyhoz, míg állítólag a 17. századi Angliában I. Károly rendszeresen fogyasztotta az akkor még egzotikusnak számító jeges falatokat.

A királyi körökből végül a 17. század második felében kitörve a fagylalt az utca emberét is “megfertőzte”.

Az olasz Francesco Procopio 1686-ban nyitotta meg Párizs első irodalmi kávéházát, a ’Café Procope’-t, ami még egy dologban úttörő volt: itt lehetett először az úri körökön kívül fagylaltot kóstolni – ráadásul a már tejjel és tejszínnel dúsított verziót. És ugyan kezdetben csak citromos ízben volt elérhető, állítólag Voltaire, Rousseau és Diderot is visszatérő kóstolói voltak a hűsítő kísértésnek.

A fagylalt a hűtési nehézségek miatt ekkor még mindig kevés helyen volt elérhető, és ott is elég magas áron – így továbbra is leginkább az elit kiváltsága maradt a fagylaltozás. Az első ipari forradalom végül elhozta a várva várt változást: 1800 körül megjelentek az első jég raktározására alkalmas házak, melyek végre megoldást nyújtottak sok problémára – többek között innentől kezdve nagy mennyiségű jég állt a fagylaltipar rendelkezésére.

Emellett az elektromosság, a csomagoló gépek, a gépesített szállítási megoldások, és az új fagyasztási eljárások is hozzájárultak ahhoz, hogy a fagylalttermelés egy új szintre lépjen: 1846-ban Nancy Johnson feltalálta az első hordozható, tolós hűtőkocsit, 1851-ben pedig Jacob Fussell, egy baltimore-i tejkereskedő elsőként állított elő nagy mennyiségben fagylaltot – ezzel pedig hivatalosan is elindult a fagylalt kereskedelmi előállítása.

Az innovációk sora a 20. században tovább folytatódott: 1904-ben, a St. Louis-i Világkiállításon először jelentek meg az ostyából készült tölcsérek, de az igazán nagy áttörést a folyamatos hűtést biztosító elektromos fagyasztók megjelenése hozta el 1926-ban.

Ez az év egyben a világszintű fagylaltgyártás kezdete is – ami egyúttal az árak esését is eredményezte, így a hideg nyalánkság végre elérhetővé vált szinte mindenki számára.

Amerikában a fagylalt hamar sztár lett, az 1930-as évektől az élelmiszerboltokban is kapható lett, és ezt a népszerűséget még a 2. világháború sem törte meg, sőt!

A katonai csapatok körében előszeretettel osztogatták a közhangulat javítására, a fagylalt pedig ezt a feladatot olyannyira jól teljesítette, hogy 1943-ban az amerikai hadsereg volt a világ legnagyobb fagylaltgyártója.

Európát csak a 2. világháború kezdetével érte el a fagylalt-láz, ami a háború után még tovább fejlődött világszerte: az egyre szélesebb ízválasztékkal együtt megjelentek a mesterséges adalékanyagok, az árak pedig még tovább csökkentek.

A franciákhoz hasonlóan mi is egy szerencsés házasságnak köszönhetjük, hogy a fagylalt a 15. században megjelent hazánkban: először Mátyás király felesége, Aragóniai Beatrix mutatta be a magyar elitnek, de szélesebb körben csak a 16-17. században a török mozgóárusok mézízű sörbetjei terjedtek el, amit aztán a 18. században az olasz bevándorlók által készített fagylalt váltott fel.

Az első igazi fagylaltozóra itthon azonban kicsit többet kellett várni, egészen 1823-ig, ekkor nyílt meg ugyanis Fischer Péter fagylaldája Pest-Buda belvárosában, aminek állítólag Deák Ferenc is visszatérő látogatója volt.

Ezt követően sorra nyitottak a fagylaltozók országszerte, ahol először nem is gombócban, hanem szeletben mérték a “jegeczedett tejhabot”, “fagyost” vagy “hideg nyalatot” – ahogy akkoriban nevezték –, majd az 1900-as években a szeletet felváltotta a gombóc, a tányért pedig a sokáig csak spanyol tekercsként emlegetett tölcsér.

Mára pedig a gasztronómia egyéb területei mellett a fagylaltkészítést is elérte a kézműves forradalom: ennek köszönhetően évről évre egyre nyílnak a budapesti és vidéki fagylaltmanufaktúrák, ahol a kiemelkedő minőség mellett különleges, gyakran fűszerekkel vagy virágokkal megbolondított ízkombinációkkal igyekeznek harcba szállni az igazi fagyi-ínyencek elbűvöléséért folyó harcban.

Ez is érdekelhet:

 

Fotók: Fortepan, Unsplash

Close