Megjelent a borkalauz, ami feleslegessé tesz minden borkalauzt

A borról szóló könyvekből annyi van, hogy azzal meg lehetne tölteni egy könyvtárat, szóval adódik a kérdés, hogy 1) miért írnak emberek újabb és újabb könyveket a borról, 2) miért írunk róla mi? Eláruljuk.

Nos, azért, mert a borról még a 21. század elején is lehet újat mondani, és erre a Wine Folly a tökéletes példa. Madeline Puckett és Justin Hammack 2009-ben indították be blogjukat, amely leginkább a stílusával vette le lábukról az olvasókat: egy nehéz, összetett, komplex univerzumot sikerült bemutatniuk, közérthetően tálalniuk, amivel ügyesen rátapintottak a korszellemre, és ráéreztek a fogyasztói szokások megváltozására is.

Ugyanakkor a Wine Folly nem egy lebutított borkalauz hülyéknek: sokkal inkább arról van szó, hogy a szerzőpáros ismereteit sikerült átlátható, olvasó- és borbarát formában feltenni a világhálóra.

Madeline Puckette a Court of Master Sommeliers okleveles sommelier-je. Korábban a dizájn világában dolgozott, többek között ez inspirálta a winefolly.com tartalmát. Munkáit a Wines of France, a Court of Master Sommeliers és a Guild of Sommeliers is felhasználta. 2013-ban az International Wine & Spirit Competitionön a Wine Folly lett az év bor/égetett szesz blogoldala. Justin Hammack a Wine Folly társalapítója. Az üzleti stratégiáért, a technológiai fejlesztésekért és az információk képi megjelenítéséért felelős.

Kérdés, hogy egy jó online blogot át lehet-e sikeresen ültetni print formába, megmarad-e benne mindaz, ami miatt az online platformot szerették? Itt a könyv, aminek összejött ez a dolog, a Wine Folly ugyanis izgalmas, pörgős, gyors könyv, és mindezt úgy hozza, hogy közben nem akad az ember torkán az a tonnányi infó, amit leírnak, inkább csúszik, mint egy jól behűtött sauvignon blanc.

Hogy a Wine Folly mennyire jól és hatékonyan beszél a borról, arra tökéletes bizonyíték, hogy a bortársaságos Borsuliban eddig is használták, így aztán nem meglepő, hogy a könyv kiadása kapcsán erre a projektre összebútoroztak a HVG-vel (valamilyen szinten mi is benne voltunk, a könyvet ugyanis jelen sorok szerzője fordította). A könyv lektora az a Furják Andrea volt, aki ismerős lehet azoknak, akik megfordultak a Borsuli kurzusain.

– "A Wine Folly oldalt régóta olvasom" – mondja a Borsuli vezetője. – "Kreativitásával forradalmasította a borokról szóló kommunikációt. Ötletes infografikákkal, hasznos térképekkel szemlélteti az információkat, ezeket mi is használjuk a Borsuliban. Nagy lépés volt a saját könyv megjelenése. A magyar nyelvű kiadás igazi újdonság a borokról szóló jelenlegi magyar könyvkínálatban. Könnyen érthető és nagyon jól felépített tudást lehet szerezni belőle, különösen a weboldallal együtt használva. Örömmel segítettem a fordításánál."

A szerzők egy friss, áttekinthető táblázatokkal és könnyen érthető grafikákkal teli olvasóbarát borkalauzt alkottak meg. A Wine Folly félredobta a sznobizmust, és a komplex információhalmazt leegyszerűsítve magyarázza el, hogyan kóstoljunk bort, hogyan ismerjük fel a kiváló minőséget, és hogyan találjunk olyan bort, amit alkalomtól függetlenül szeretni fogunk.

Ha lehet valamit kritizálni a könyvben, az az, hogy hatalmas terjedelemben foglalkozik az amerikai borokkal és borvidékekkel, ami persze érthető, hiszen a könyv elsősorban arra a piacra készült. A szerencse, hogy ezt a kiadónál is észrevették, csökkentették az amerikai témák mennyiségét, és betettek egy fejezetet a magyar borokról. A szerzőknek ez nem esett nehezükre, ugyanis a blogjukon ha nem is gyakran, de foglalkoznak magyar borokkal. (Kicsit azért rosszul eshet a hiúságunknak, hogy eredetileg még a tokajit sem említették meg a könyvben a desszertborok között, de az egész könyv felépítése jól demonstrálja, mennyire felértékelődtek az észak és dél-amerikai, az ausztráliai és új-zélandi borok.)

Összességében a Wine Folly egy hasznos segédkönyv tele jól áttekinthető infografikákkal, térképekkel, táblázatokkal, amit érdemes feltenni a polcra, és előkapni, ha szeretnénk többet megtudni azokról a borokról, amelyek a poharunkba kerülnek.

Ez is érdekelhet:

Így ostromolták furminttal és mangalicával New Yorkot a tokaji borlovagok

A furmint a Tokaji Borlovagok szerint annyira jó, hogy az egész világnak ezt kellene innia. Megnéztük, hogy akarják eladni a legmenőbb borunkat New Yorkban.

(Fotó: Hartyányi Norbert, Bortársaság)

wine folly | bor | furjak andrea | justin hammack | borkalauz

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom