Roger Federer teniszcsillag és Ronnie Fieg divattervező közös kollekciójában többek között pólók és cipők is szerepelnek majd.
A Kith nevű ruhamárka osztott meg az Instagramján egy videót, amelyben Roger Federerrel és Ronnie Fiegrel való együttműködéséről rántja le a leplet. A duóval való kollaborációt találóan (RF)²-nek nevezték el.
A reklámfilmben a divattervező alakítja Federer edzőjét,
akivel a sportikon ütöget egy kicsit.
A képkockákon Fieg szürke Wilson pólót és sötétkék rövidnadrágot visel, fehér zoknival, tornacipővel és sapkával. Federer eközben az új kollekció darabjait mutatja be: fekete tenisznadrágban és egy krémszínű, „(RF)²” logós pólóban adja vissza a labdákat.
A felvételeket elnézve ehhez egy sportcipő is társul majd.
A Kith-nek nem ez az egyetlen nagyszabású együttműködése ebben a hónapban. Az amerikai természettudományi múzeummal közösen is megalkottak egy férfi és gyerek ruházati cikkekből álló kollekciót, amelynek mintázatát a múzeum gyűjteményei ihlettek.
(Forrás: RobbReport, fotó: Kith)
federer | divat | sportruházat | kollekció
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!