Virtuálisan is megnyitja kapuit az épület, ahol világraszóló döntések születnek

Nemrég írtunk arról, hogy magyar világörökségi helyszínek is felkerültek a Google Arts gyűjteményébe, nem ez azonban az egyetlen újdonság, amellyel bővült a platform kínálata.

Beléphetünk a Pennsylvania Avenue 1600-as szám alá anélkül, hogy az amerikai fővárosba utaznánk, és virtuális túrán járhatjuk be a Fehér Házat. A sétát Biden elnök és a first lady üdvözlő videója nyitja, ahogyan a washingtoni Fehér Ház látogatóközpontjában is ezzel indul a valódi bejárás.

Mint Jill Biden a videóban mondja, szobáról szobára követhetjük nyomon az ország történelmét, és láthatjuk az egyes generációk örökségét, amelyek átszövik a múltat és a jelent.

A túrát spanyol nyelven is meg lehet nézni Carlos Elizondo, a Fehér Ház közösségi titkárának narrációjával. Mint a Fehér Ház közleményében olvasható, nem mindenki tud elutazni Washingtonba, hogy bejárja az épületet, de így hozzájuk is eljuthat a Fehér Ház.

A Vermeil Room karácsonyi díszben

A képernyőn mindazokat a helyszíneket be lehet járni, amelyeket egy valódi látogatáson is megnézhetnénk.

Így bepillanthatunk többek között a Jacqueline Kennedy Gardenbe, az aranyozott ezüsttárgyakat felsorakoztató Vermeil Roomba, és a fogadásokra használt Eastés Blue  Roomba, valamint az étkezőbe. A túra elérhető a Fehér Ház honlapján is.

Az étkező

Az Airbnb szerint Washington toplistás úti cél az idén télen, ahol többek között olyan innovatív szállásokkal is találkozhatunk, mint ez a közösségi térkénk is működő hotel.

(Forrás: The Hill, képek: Getty Images)

washington | Virtuális | túra | Fehér Ház | online

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom