Bő másfél évtizede egy csúnya lyuk éktelenkedik Chicagóban, a híres Lake Shore Drive mentén, közvetlenül a Chicago-folyó torkolatánál. A felhőkarcolók szülővárosa azonban nem engedhet meg magának ilyen szégyent, és most úgy tűnik, a kellemetlen helyzetből előnyt kovácsol.
A Lake Shore Drive melletti vesszőfutás még 2005-ben kezdődött, amikor a város nekilátott megépíteni Amerika első „megatall”, azaz legalább 600 méter magas felhőkarcolóját, a Chicago Spire-t. A spanyol sztárépítész, Santiago Calatrava által tervezett, fenségesen csavarodó Chicago Spire 610 méteres magasságával és 150 emeletével a világ második legmagasabb épülete lett volna a dubaji Burdzs Kalifa mögött a tervezett 2012-es befejezéskor.
A tervezés és előkészítés után 2007-ben megindult a kivitelezés is, egy több mint 20 méter mély, kör alakú gödör kiásásával. De az alap és a központi mag már nem készült el:
elérkezett 2008, és a gazdasági válság, ami elsöpörte a nagyra törő terveket. A finanszírozó Anglo Irish Bank a csőd szélén állt, és a Spire építését azonnal leállította.
Chicago egyik legdrágább telkén egy jókora tájseb éktelenkedett több mint 15 éven át, Amerika legmagasabb tornya helyett a gazdasági csőd emlékműveként.
A fordulat 2014-ben jött el, amikor a telket felvásárolta egy nagypályás fejlesztő, a New York-i Hudson Yards és a Los Angeles-i Grand LA mögött álló Related Midwest. Nyomban leszögezték, hogy a Spire tervét nem élesztik újra, valami teljesen újat terveznek, majd 2018-ban bejelentették a 400 Lake Shore projekt két, a hírhedt elődhöz képest lényegesen kisebb, ám elegáns tornyait – közölte a B1M építőipari csatorna.
Ismét egy világhírű építésziroda, ezúttal a Skidmore, Owings & Merrill (SOM) jegyzi a projektet. A koncepció szerint a két torony kissé elkülönül egymástól, eltérő szögekben helyezkedik el, az alaptól a csúcsig elvékonyodnak, és hátat fordítanak a városképnek.
Egy új vizuális kapu jön létre Chicagóban, ami erőteljes erőteljes metafora itt, a város alapításának helyszínén.
Azért az új tornyok sem lesznek annyira kicsik: a déli 233, az északi 266 méteres lesz a jelen állás szerint. A magasabbik torony – benne 635 bérlakással – egyenesen a jó öreg lyukba épül. Az első lakók várhatóan 2027-ben költözhetnek be; a második torony építése csak az első elkészülte és „belakása” után kezdődik majd, a piaci viszonyoktól függően.
Mindeközben odalent egy új parkot építenek, amely kapcsolódik majd Chicago híres Riverwalk sétányához.
Bár sokan csalódottak, hogy az eredeti, nemzeti rekorder tervből nem lett semmi, az új projekt legalább megvalósul, és végre betölti azt az űrt, ami állandóan emlékeztette a chicagóiakat egy monumentális kudarcra.
Tornyok és lakóik
Néhány napja arról számoltunk be, hogy korlátlan magassára kapott engedélyt egy új felhőkarcoló Amerikában, de azon belül is egészen meglepő helyen, Oklahomában épülhet fel. És azt tudtad, hogy Chicago nemrég a hetedik legnagyobb magyar város volt?
(Forrás: B1M, fotók: GettyImages)
dizájn | felhőkarcoló | amerikai egyesült államok | Santiago Calatrava | amerika | chicago
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Étterem 3000 méteren, gleccserhasadékok és a csillogó hómezők fölött
Családi ház a Zobor-hegy lábánál, verhetetlen kilátással
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!