Így lehet részed kényeztető kikapcsolódásban a város felett

Az őszies, hűvösebb idő beköszöntével mindannyian vágyunk a pihentető megújulásra. Egy olyan napra, amely egyensúlyba hozhat bennünket. Erre az igényre álmodta meg az Adrienne Feller prémium kozmetikai márka és a Párisi Udvar Hotel Budapest, a Woman Power Beauty Day eseményt október 11-én.

Egy nap a belső szépség megélése és az őszi megújulás jegyében egy megnyugtató hangulatú, exkluzív program keretén belül – ez vár a Woman Power Beauty Day résztvevőire. Itt nem csak a bőrünk ápolásáról és Feller Adrienne szépségrituáléjáról tanulhatunk, hanem arcmasszázs és légzéstechnikai módszereket is elsajátíthatunk majd. Megismerkedhetünk az arcjóga pozitív hatásaival és kiegészíthetjük, vagy át is alakíthatjuk meglévő rutinunkat az újonnan megtanult metódusok segítségével. A hotel legfelső emeletén található elnöki lakosztály, a beauty day helyszíne egy olyan csendes menedék, ahol a luxuskezelések és a pihentető feltöltődés harmóniára találnak.

A Párisi Udvar lélegzetelállító tetőteraszán kezdeni a napot, a város felett, meditációval
köszönteni a reggelt már önmagában csodának hangzik. Ezekkel a pillanatokkal indul a nap,   hogy valóban meg tudjunk érkezni az eseményre. Ezután egészséges reggeli finomságok
közül válogathatunk, hogy feltöltődve folytathassuk az önmagunkhoz vezető utazást.

A délelőtt folyamán az egyedi szépségápolási rutin, a pozitív megerősítések és a manifesztáció
hatásai, valamint a jótékony táplálkozási szokások lesznek főszerepben. Ezt követően a Párisi Passage Restaurant kényeztető fogásait kóstolhatják a résztvevők, amelyet kifejezetten erre az alkalomra állított össze az étterem. Délután pedig egy olyan parfümöt készíthetünk el, amely a lelkünk illatát tükrözi. Egy vezetett önismereti workshop segítségével megtalálhatjuk azokat a növényi esszenciákat, amelyek belső erőforrásainkat támogatják, hogy megalkothassuk a saját, erőt és bátorságot adó arománkat.

Az esemény részleteit ezen a linken érhetők el.

(Forrás: sajtóanyag)

szépségápolás | parisi passage | beauty day | feller adrienne | workshop

FOLYTASD EZZEL

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Salalah – A téli üdülések új slágere

Rendeld meg a W By Roadster magazint!

Inspirál, feltölt, felszabadít – a W by Roadster magazin egy olyan univerzumba kalauzol, amiben szívesen létezünk. Magával ragadó egyéniségeket és sztorikat mutat be és kínál inspirációt a világ minden tájáról. Szofisztikált, könnyed és elegáns, akárcsak az olvasói.

Az 2024/1. szám tartalmából:
Ha nyár, akkor irány a mediterráneum: különböző alkotókon, helyeken és élményeken keresztül járjuk be a Mediterrán térség legvágyottabb helyeit. Gyönyörű enteriőröket mutatunk be a Balaton-felvidéktől Puglián át egészen Marokkóig, valamint elkalauzolunk a régió leggyönyörűbb hoteljeibe is. Izgalmas, kreatív nőkkel beszélgetünk művészetről, alkotásról és az élet művészetéről. Divatanyagunkban pedig a szabad, korlátok nélküli létezésre inspirálunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom