Egy hőlégballonos sétarepülésre alaposan fel kell készülni. Ez azt is jelenti, hogy előzetesen minden információnak utánanézünk, ami hatással lehet a programra. Annak érdekében, hogy ezt megkönnyítsük, körbejárjuk azt a témát, hogy mi történik akkor, ha a repülésünk idején rossz az idő.
A hőlégballonos repülés sajátosságai
A légi közlekedésnek ez a módja nagyban eltér az összes többitől. A hőlégballonban nincs motor, aminek köszönhetően kevesebb a hibalehetőség is. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy az útvonalat elsősorban a szél szabja meg. A Goballoon magasan képzett pilótái éppen ezért nem mulasztják felhívni a figyelmet arra, hogy a repülésekre az időjárás jelentős hatással lehet.
Áprilistól október végéig vehetünk részt sétarepülésen. Azonban ezekben a hónapokban a meleg levegő feláramlások lehetetlenné tehetik a repülést. Ezért csak a napfelkelte utáni és a naplemente előtti néhány óra alkalmas a felszállásra.
Odafent aztán a hőlégballon arra száll, amerre a szél sodorja. Ettől igazán izgalmassá és kalandossá válik az egész, hiszen sosem tudhatjuk, merre fogja venni az irányt, és hol fog földet érni. Soha sincs két egyforma repülés.
Ha elromlik az idő
Mindazonáltal a pilótáknak felkészültnek kell lenniük arra az esetre is, ha a tervezett felszállás idejére elromlik az idő. Hogy ennek eleget tehessenek, folyamatosan nyomon követik az időjárás alakulását, ugyanis rossz idő esetén veszélyes lenne repülni a hőlégballonnal.
Mindig a biztonság az elsődleges szempont a pilóták számára. Ha úgy ítélik meg, hogy a szél erőssége túlzott mértékű a repüléshez, akkor lemondják a programot. Ebben az esetben akkor járunk el helyesen, ha elfogadjuk a pilóta döntését, ugyanis biztosak lehetünk benne, hogy az megalapozott és felelősséggel hozta meg.
Mi történik a beszállókártyánkkal, ha lemondják a repülést a rossz idő miatt?
Ha elromlik az idő, és ezért a szervezők lemondják a kirándulást, nem kell kétségbeesni. A beszállókártyánk egy évig érvényes, így ha most nem tudtuk felhasználni, akkor csak egyeztessünk egy másik, nekünk megfelelő időpontot, amikor bepótolhatjuk a nagyszerű élményt.
Ne feledjük, hogy a beszállókártya névre szól! Így nem ruházható át. Azonban az időpontok rugalmas kezelése megoldható, különösen akkor, ha egyik fél sem tehet arról, hogy lemondják a programot - mint a rossz idő esetén. Ilyenkor könnyen tudunk új időpontot egyeztetni.
A lefoglalt időpontban azonban meg kell jelennünk, kivételt képez ez alól, ha orvosi igazolással tudjuk alátámasztani a betegséget, ami miatt nem tudtunk elmenni a sétarepülésre. Ellenkező esetben beszállókártyánk sajnos érvényét veszti.
A hőlégballonos sétarepülések nagyszerű emlékeket adnak, igazi élménydús kalandok várnak ránk! Ha mindenről tájékozódunk előzetesen, ami csak érintheti ezt a remek programlehetőséget, akkor felkészülten vághatunk neki ennek az életre szóló eseménynek.
(Szponzorált tartalom)
Ötletek stílusos céges ajándékokra: hogyan válasszunk?
A legfontosabb SEO tippek weboldal készítéshez
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!