Az alsónemű az egyik legprivátabb és legszemélyesebb ruhadarabja a férfi gardróbnak. Mindennapos viselet, ami közvetlenül érintkezik a bőrrel, ezért a legfontosabb, hogy minden szempontból kényelmes alsóruházatra essen a választásunk. Habár a férfiak többsége egyfajta fehérneműt preferál, érdemes lehet a stílust inkább a napi tevékenységünk alapján megválasztani. Ma már az alsónemű fazonok és anyagok terén számos lehetőséget kínálnak a gyártók és forgalmazók, úgyhogy beleástuk magunkat egy kicsit mélyebben a témába.
Minden, amit a férfi alsóneműkről tudni érdemes
Először is kezdjük egy kis történeti háttérrel. Az őskorról csupán annyit, hogy ekkor a férfiak a bőrből készült ágyékkötőket azért kezdték el viselni, hogy megvédjék magukat a természet erőitől. Most pedig ugorjunk az 1920-as évek közepére, ami már sokkal inkább a közelmúlt, és egyben a modern boxer alsónadrág megszületésének ideje. Eddig az időszakig ugyanis majdhogynem csak azért hordtak a ruházat alatt alsóneműt az urak, mert az csökkentette a fő ruhadarabok mosási igényének gyakoriságát, illetve növelte a felsőruházat élettartamát. Ezek a darabok bizony se esztétikusak, se kényelmesek nem voltak.
Történt aztán 1925-ben, hogy az ökölvívás az Everlast márkával bevéste a boxereket a férfi alsóneműk történelmébe. Ennek köszönhetően azok gyorsan és széleskörűen elterjedtek, így már az 1940-es évek végére a boxer, valamint a normál fazonú alsó lett a szokásos stílus, amelyet a férfiak viseltek. A ‘70-es években a fehérneműipar virágozni kezdett és a ‘80-as évek elejére az olyan divattervezők, mint Calvin Klein, a fehérneműt a divat megnyilvánulásává emelték. (Mára valószínűleg ez a leggyakrabban hamisított boxer, annak ellenére is, hogy a hamisítványok meglehetősen silányak tudnak lenni.) Ezt követően jelentek meg a vicces fehérneműk; merész minták, valamint kiegészítők (például tépőzáras rögzítés) az alsóneműkön. Itt már az alsóruházat egyértelműen az egyéni stílus kifejezésének, illetve a figyelemfelkeltésének az eszközévé avanzsált.
Az elmúlt néhány évtizedben a fehérneműk fejlődése többnyire csak az alapanyagokra és néhány apró változtatásra korlátozódott, valódi innováció nélkül. Érdekesség, hogy Alan Greenspan 2008-ban kijelentette, hogy a férfi fehérneműipar fontos mutatója a gazdasági állapotnak, mert hanyatlás esetén a férfiak először az új fehérneműk vásárlásával hagynak fel, mivel annak viseltes állapota nem annyira szembetűnő, mint a felsőruházaté. A teóriát a következő gazdasági válság be is igazolta. Ne feledjük azonban, hogy a legtöbbet a higiénia megtartásával tehetünk az egészségmegőrzés érdekében, amiben a fehérneműnk állapota fontos szerepet játszik.
Alsóruházati típusok és stílusok
Férfi alsóneműk sokféle stílusban kaphatók, de a legtöbb férfi mégis egyfajta megjelenés mellett teszi le a voksát. Van, aki élvezi a rövid alsók kényelmét és biztonságát, egyesek inkább az ökölvívók szabadságát részesítik előnyben, és sokan vannak, akik a boxert választják. A ma eladott fehérneműk körülbelül 90% -a rövidnadrág és boxer fazon. Mivel azonban minden embernek szüksége van fehérneműre, a még fennmaradó 10% (tanga, g-string...) is hatalmas piacot jelent.
Érdemes lehet a stílust a napi tevékenység alapján megválasztani és más fazont viselni utazás közben, az edzőteremben, valamint farmer vagy más nadrág alatt hordva.
A klasszikus száras boxeralsók nadrágok alá és alváshoz is jól használható laza fazonnal, rugalmas derékkal és jellemzően gombos nyílással, légrésszel rendelkeznek. Ezek más néven a lengőszárú, bőszárú vagy száras boxerek. Kényelmes, mindennapos viselet azoknak a férfiaknak, akik szeretik a szellős fazont. A pamut alsónadrág a melegben nem tapad a bőrhöz, de felszívja az izzadságot.
A testhez simuló boxeralsó rugalmas pamutból kényelmes viseletet mindazok számára, akik gyakran és hosszabb időtartamra hordanak farmert vagy öltönynadrágot. A viszonylag hosszabb szár megvédi a combot és a lágyékot a kidörzsölődéstől, valamint kapható olyan fazon is, ami egyáltalán nem vág be. Edzéshez leginkább ez a típus ajánlott.
Számos egyéb variáció van még a hagyományos fecske fazonú alsónadrág mellett (csípőboxer, tanga), ki mit szeret. Vásárláskor ne csak a típus helyes megválasztása kerüljön a fókuszba, ugyanilyen fontos a megfelelő méret eltalálása is: ne legyen se túl bő, se túl szoros. A lényeg tehát, a kényelem!
És még valami! Ne csak az alsónadrágot válasszuk meg igényesen, ne feledkezzünk meg a trikóról és a zokniról sem! Mindhárom esetében figyeljünk oda a viselt darab állapotára, ne használjuk agyon őket, nem éri meg! Ne csak a szín alapján válasszunk új darabokat, figyeljünk az alapanyagra is, hiszen ezek mind közvetlenül érintkeznek a testünkkel. Köztudottan a bőr a legnagyobb kiterjedésű szervünk, a testünk elsődleges védvonala, amire ha tudatosan odafigyelünk, akkor a komfortérzetünk, a kedélyállapotunk, de még a teljesítőképességünk is jelentősen javulni fog.
Az új ruhaneműt ki kell mosni használat előtt!
Még a zárt csomagolásból kivett ruhákat is érdemes először mosógépbe rakni az első használat előtt, mert kellemetlen tüneteket is szerezhetünk az új szerzeménnyel. A ruhaneműket ugyanis gyakran kezelik különféle vegyszerekkel, hogy a szállítás, tárolás során ne penészedjenek, dohosodjanak be. Ezek gyorsan lebomló anyagok, az első mosással könnyen megszabadulhatunk tőlük. Tehát, ha nem szeretnénk bőrirritációt, ne tegyük be az új, még mosatlan alsónadrágokat, trikókat, de még a zoknikat se a tiszták közé.
(Szponzorált tartalom)
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!