Minden bizonnyal te is hallottad már a fétis fogalmát és lehet, hogy még különböző kérdések is felmerültek benned. Ha neked is vannak fétiseid, akkor jó eséllyel nem tudunk újat mutatni, de ha még kezdő vagy e téren, akkor mindenképp maradj velünk.
Mi az a fétis, és mire vonatkozik?
Legegyszerűbben talán úgy lehetne összefoglalni a fétis fogalmát, hogy egy olyan szexuális fixáció különböző élő vagy élettelen tárgyak iránt, ami eltér az átlagostól. Ez vonatkozhat testrészre, nemi szervre, esetleg egy bizonyos viselkedésmintára is. Azon senki nem lepődik meg, ha egy izgalmasan domborodó popsi, esetleg egy boxer mögött diszkréten körvonalazódó pénisz az, ami elindítja a gondolatokat, de bőven akadnak olyanok is, amiknél már az egekbe szalad a szemöldökünk. Csak hogy néhány példát említsünk, ilyen lehet a lábfétis, esetleg a cipők iránt érzett vonzalom, de vannak sokkal durvábbak is, mint például az aranyzuhatag.
Alapvetően igazán széles skálán mozognak a különböző fétisek, függően attól, hogy az elfogadottnak tekinthető, esetleg már egy kicsit extrémebbnek vagy egyenesen tiltottnak. Ezek a fixációk egészen addig elfogadhatónak tekinthetők, míg mindkét fél beleegyezésével történnek, azaz konszenzuson alapulnak. Természetesen a beleegyezéstől függetlenül vannak olyan fétisek, melyek törvénybe ütköznek, így minden esetben tilosak.
Mit szabad és mit nem?
Ami nem ütközik törvénybe, azt szabad. Persze vannak olyan esetek, amikor a fétisek már problémás szintre lépnek, így nem árt, ha tudatosítjuk magunkban, hogy milyen jelekre kell figyelni. Nagyon kell ügyelni arra, hogy a fétis ne befolyásolja más emberek életét, sőt ne menjen a saját hétköznapjaink és a munkánk rovására. Tehát ha nem tudunk dolgozni a munkahelyen, mert csak a magas sarkúba bújt kolleginák lábát fixírozzuk, akkor érdemes elgondolkodni a továbbiakon.
A legtöbb ember számára ismert fétisek a láb-, a cipőfétis, a kukkolás, a domináns szexuális játékok, a csoportszex és az orvosi eszközökhöz kapcsolódó fantáziák. Ezek nagy részét a többség elfogadhatónak találja, míg a következő szegmensbe tartozókat már kicsit nagyobb meglepetéssel konstatálja.
Ilyenek például az aranyzuhatag (alias pisiszex), a közterületen történő nemi aktus, a vaginába történő kettős behatolás, a különböző bogarak mászkálása testen, valamint az átlagostól nagyon eltérő testrészekhez való vonzódás (pl. amputált láb).
Végül pedig néhány fétis, ami tiltott: értelemszerűen ide tartozik a nekrofília (holttesthez való vonzódás), a nekrozoofilia (halott állathoz vonzódás), bestialitás (élő állathoz való vonzódás), végül pedig a vorarefília (élve elfogyasztás). Ahogy látható, nem véletlen, hogy ezeket tiltja a jogszabály.
(Szponzorált tartalom)
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Útmutató a biztosításokhoz
Ahol egy beruházás valódi értéke eldől
A búvárszivattyú kulcsfontosságú szerepe
Cold brew kávé: miért lett ilyen népszerű a hidegen áztatott kávé?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!