Filmben örökíti meg metamorfózisát az Onyx

Új korszak veszi kezdetét a két Michelin-csillagos étteremben.

"2020. november 28-a különleges és érzelmes nap volt mind az Onyx, mind az én életemben – mondta Niszkács Anna, étteremvezető és társtulajdonos. – Közel kilenc hónap zárvatartás után hivatalosan is elindult az Onyx Metamorfózis."

A két Michelin-csillagos étterem egy rendkívül sikeres időszakot zárt le, hogy valami újba és még izgalmasabba vágjon bele. Ahogy arról mi is írtunk, Az utolsó vacsora elnevezésű forgatásra a több száz jelentkező közül nyolc vendéget választottak ki, akik videóüzenet formájában jelentkeztek a castingra. Ők voltak azok a vendégek, akik átélhették az utolsó klasszikus Onyx-élményt, és akiket a vacsora végén bevontak az étterem jelképes bontásába, majd közösen útjára indították az Onyx metamorfózisát. Niszkács Anna így nyilatkozik a korszakváltást jelentő pillanatokról:

"Világjárvány idején újat építeni? Belevágni az ismeretlenbe? Kockáztatni a két Michelin-csillagot? Igen. Mert hiszek benne, hiszek a csapatban, hiszek a terveinkben és az álmainkban. Szerettem az Onyxot így, az eredeti formájában is, de nem állhattunk meg a fejlődésben, a járvány pedig esélyt és lehetőséget adott egy bátrabb lépéshez."

Niszkács Anna

A most már réginek számító Onyx elemeinek egy részét felhasználják a jövő Onyxában, ami pedig egy ilyen színtű étteremben már nem állja meg a helyét, azt elajándékozták, egy nagyobb részük pedig az ország egy távolabbi pontján éli tovább életét. Az átalakulásunk minden fontos állomásánál terveznek egy eseményt, ahol a novemberi happeninghez hasonlóan bevonják a vendégeket is az éppen zajló folyamatokba. A következő ilyen állomás a Dekonstrukció nevet viseli, erről az étterem vezetése szerint hamarosan többet is megtudhatunk majd.

Niszkács Anna bejelentette, hogy a teljes Onyx Metamorfózist filmre veszik, az alkotás a tervek szerint egy egész év munkáját és fejlődését fogja bemutatni, nem is akármilyen minőségben, filmes csapattal közreműködésben.

Egyfajta ízelítőként most bemutatjuk Az utolsó vacsoráról készült háromperces videót, amely még csak a kezdet, a megújuláshoz vezető izgalmas út első állomása.

onyx | michelin-csillag | niszkács anna | Onyx étterem | metamorfózis

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom