Oázisok a város szívében – Ilyen a budapesti Flava és a Verno

Egy globalista étteremmel és egy különleges hangulatú hotellel gazdagodott a főváros: megnyitott a Flava Kitchen & More és a Verno House.

Felülírni a trendet

Minden budapesti vendéglátóiparban dolgozó szakember tudja, hogy ha létezik remek lokáció, az a Szabadság tér és az Október 6. utca sarka. Joggal gondolhatnánk, hogy aki itt nyit meg valamit – bármi is legyen az – az csak sikeres lehet.

A helyzet azonban más, ugyanis az elmúlt években több egység is bezárt már itt – legutóbb egy olasz étterem –, vagyis előny helyett mintha hátrány lenne a remek fekvés.

A most megnyitott Flava Kitchen & More azonban szerintünk az a hely lesz, ami felül fogja írni az eddigi trendet, és képes lesz tartósan a város és a környék szövetének részévé válni.

Miért gondoljuk ezt? Azért, mert a Flava a magas minőségű gasztronómia, a trendi dizájn és a profi vendéglátói szemlélet tökéletes ötvözete, itt mindenből a legjobbat rakták össze, a végeredmény pedig olyasmi lett, ami abszolút felfelé, vagy pontosabban Nyugat-Európa trendsetter nagyvárosai felé húzza a fővárosi gasztrószcénát.

Globalista konyha kistányéron

A működtetői szerint nagyjából egy év múlva fogja elérni érett formáját a Flava, de már most nagyon izgalmasnak tűnik. A gasztronómiai felfogás a manapság divatos sharing koncepciót követi, a kistányéros fogásokat arra tervezték, hogy az ide érkezők többféle ízt kipróbálhassanak és ezeket meg is oszthassák egymással.

Ha földrajzilag nézzük, akkor a Flava globális konyhát képvisel, a mexikói fogásoktól a thaiig minden megtalálható itt.

Van guacamole és taco, ramen és shaksuka, pilaf és köfte, túrógombóc és csörögefánk – az egész világ az étlapra került.

Kiemelt hangsúlyt kapnak a grillezett ételek, amik közül nagyon szerethető a kaporban gazdag mentaszósszal érkező nádudvari bárányborda vagy az érlelt magyar tarka hátszín. Tengeri ételek kedvelőinek a grillezett polip vagy a tőkehalfilé nyerheti el a tetszésüket. A vezető séf az a Zvekán Kornél, aki dolgozott már Londonban, legutóbb pedig a Felix séfjeként tevékenykedett. Az étteremvezető Bertha Pál szintén külföldi fine dining éttermekben edződött, vagyis a nemzetközi szemlélet egyikőjüktől sem áll távol.

Intenzitás, színesség, a textúrák és az ízek változatosak, robbanékonyak, magukkal ragadnak –  egyhangúsággalbiztosan nem lehet vádolni a Flavát.

Oázis a park mellett

A délben nyitó étterembe lépve egy pillanat alatt azt érezhetjük, hogy egy másik világban találtuk magunkat. A mennyezetről egy valóságos dzsungel lóg alá, és a falakat is dús növénytakaró borítja, illetve Tombor Zoltán fotóművész alkotásain is tovább folytatódik a buja oázis tematika. Az étterem végében egy bárpult vár minket, középen egy DJ-pult, ami nem puszta látványelem, hanem sokkal több annál. A tervek szerint este tíz után disc jockey fogja szórakoztatni a vendégeket, ezzel is lazítva a klasszikus étterem koncepción.

A Flava több mint étterem, egy hely, ami a társadalmi élet forgószínpada, ahol az ember nézelődik és megmutatja magát (to see and to be seen, ahogy az angol mondja), egyfajta vonzó kirakat, ahol enni, inni és tulajdonképpen szórakozni lehet.

Michelin-garantált italválaszték

Apropó, inni. Ahogy a BDPS egyéb egységeiben, a bor- és pezsgőkoncepcióért az a Langó Tamás felel, akit novemberben a Michelin-kalauz legfrissebb hazai kiadása az év sommelierjének választott.

A bármenedzser Szabó Gergely, és ha kipróbálnánk, mit tud, válasszunk a koktéllapról, ahol a klasszikusok mellett (például a Singapore Sling vagy a Tequila Sunrise), olyan érdekességeket is találunk, mint az Ica Sourvagy a Carajillo.

Verno House

Amit elmondtunk a Flava lokációjáról, az természetesen az étteremnek otthont adó hotelre is igaz.

Kevés olyan hely van Budapesten, ami jobban megfelelne egy szállodának. Karnyújtásnyira van a Szabadság park, a Parlament, a Lánchíd és a Bazilika is.

A környező utcák tele vannak remek éttermekkel és kávézókkal, a parkot övező épületek pedig önmagukban megérnek egy alapos sétát, főként ha az ember rajong a főváros impozáns, múlt századfordulós építészetéért. Egy nyüzsgő, mindig pörgős környék ez, amiből a hotelbe lépve azonban semmit sem érezhetünk, mintha elvágták volna a nagyvárosi káoszt, és odabent egy hermetikusan elzárt, barátságos és pihentető környezetben találnánk magunkat.

A Verno House akár dizájnhotelként is reklámozhatná magát, mert olyan, mintha egy kortárs nemzetközi dizájnvásáron járnánk, a belsőépítészeti megoldások egyenként is ki vannak maxolva, együttesen pedig lebilincselő összhatást nyújtanak.

A modern urbánus beltér egyszerre könnyedén letisztult és eklektikusan buja, és talán a BDPST Group eddigi legszofisztikáltabb teljesítménye, ami után kíváncsian várjuk a folytatást a Hotel Dorothea személyében.

1800-as évek végén épült egykori bérházból átalakított intézményben ötven szoba közül választhatunk. A negyedik és ötödik emeleten kaptak helyet a huszonöt négyzetméteres superior szobák, amelyekről egyedülálló kilátás nyílik a Szabadság parkra. Nagyon kevés olyan hely van a követségi épületeknek, és az egykori tévészékháznak otthont adó téren, ahonnan ilyen pompás panoráma nyílna erre a tavasztól kora télig zölden ragyogó parkra.

A második és harmadik emeleten a standard szobák kaptak helyet, és ha valami nagyobb szabásúra vágyunk, akkor kivehetjük a három lakosztály valamelyikét.

Az apró részletekért is lehet szeretni a Vernót: a szobákban elhelyezett telefon, amelyről a recepciót lehet hívni, egy tárcsázós készülék.  A szobában QR kódos playlist vár, amellyel a virágzás csodáját élhetjük át. Egy fürdőszoba más hotelben pusztán a funkcióról szól, itt az üvegfalnak köszönhetően szellemes látványelemmé emelkedik.

A Verno House első pillantásra olyan helynek tűnik, ami megállná a helyét a világ bármelyik metropoliszában New Yorktól Londonon át Tokióig. Mint a legjobb szállodák általában, ez sem pusztán szálláshely, hanem egy utazás akár legizgalmasabb és legemlékezetesebb fejezetévé is válhat.

A cikk a Roadster magazin 11. számában jelent meg.

nagy sztori | verno house | kitchen and more | flava | étterem

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom