A fogadás a mai napig az egyik legkedveltebb szerencsejáték fajta. Érdekes, mert azért jóval túlmutat az egyszerű “szerencse forgandó” elvén, hiszen némi tapasztalattal és tudással olyan gyakorlat szerezhető, aminek az előnyei könnyen kamatoztathatóak. Úgyhogy nemcsak Fortuna kegyeinek kereséséről van szó, hanem annál sokkal többről. A siker tehát az emberi tényezőktől is nagymértékben függ.
A fogadások végeredménye releváns információk segítségével megjósolható?
Nem. Kivéve persze, ha valaki elképesztő jóstehetséggel van megáldva, de ez más lapra tartozik. Ha előre ki lehetne számítani a csapatok vagy versenyzők viselkedését, reakcióit és taktikáját, akkor éppen a lényeg veszne el. Az izgalom és az emberi változékonyság generálta váratlanság. Mert hiába az előre megtervezett stratégia, ha egyszer a meccs napján a bolygóállások és egyéb körülmények mindent felforgatnak.
Szóval a jóslás nem játszik, de ez nem azt jelenti, hogy esélytelen előre felkészülni. A fogadások élőben ráadásul számtalan bónusz pozitívummal rendelkeznek. A tétek “útközben” is módosíthatóak, az események alakulásának megfelelően, ami jócskán pénzbarát fordulat. Lévén ha nagyon elmennének a dolgok a nem várt irányba, akkor még menteni lehet a menthetőt. Amúgy is a mérkőzéseket real time a legjobb, legizgalmasabb követni, főleg ha a sport szeretete is adott.
Melyik sportág a legnépszerűbb?
Jelenleg, ha a fogadási statisztikákat vesszük górcső alá, akkor a futball és a tenisz vezetnek, de a kosárlabda is nagy érdeklődésre tart számot. Ez, azonban nem egyenlő azzal, hogy akkor kizárólag ezen variációk mellett érdemes kiállni. Mert a legfontosabb, hogy a kiszemelt sportág ne csak üzletileg tűnjön jó befektetésnek, hanem érdeklődés is övezze a történéseket.
Sokan versenyzőkhöz kötik a választásukat: a kedvelt labdarúgót követik bárhova, függetlenül attól melyik csapathoz igazol. De akadnak megrögzött rajongók, akik nem tágítanak az általuk favorizált klub mellől.
Egyik megoldás sem jó vagy rossz: bármelyik választható, sőt ezeken kívül új ösvények is kitaposhatóak. A lényeg a játék. Tehát nem az üzlet. Nyilván e kettő roppantul eredményesen összeköthető és közös nevezőre hozható a későbbiekben, de az első lépés a rátalálás.
Az előzetes tudás előny, de nem feltétel!
A fogadások élőben akkor is végig izgulhatóak és szurkolhatóak, ha a sport iránti szerelem hajnalán járunk. Viszont idővel, már csak a megnézett mérkőzések tapasztalataiból kialakul egyféle tudásbázis, ami aztán direkt módon is tovább fejleszthető, bővíthető, tágítható. Ilyen módon értékes aranytartalékra tehetünk szert, amit bátran kamatoztathatunk.
Természetesen, ahogy azt fentebb említettük az emberi tényezők adják a fűszerét a fogadásoknak, mert gyakorlatilag egy sérülés, egy váratlan pályával összefüggő változás teljesen átszabhatja a meccs előre megtervezett arculatát. Ezen a ponton jön képbe az élő fogadás, mint minimum duplán megtérülő játékvariáció. Hiszen amikor kártyavárszerűen borul minden jól kitalált részlet, vagy éppen olyannyira szerencsés fordulatot vesznek az események, amit senki sem gondolt volna, akkor a licitek módosíthatóak, ezáltal a veszteség mértéke csökkenthető, de ami még jobb a nyereségé növelhető.
Pontosan ezért a fogadások élőben kezdőknek is nagyszerű variációk, mert a tapasztalatlanságból fakadó hiányosságok kiválóan kiegyensúlyozhatóak.
Csoportos vagy egyéni fogadás a jobb választás?
Ez is ízlés kérdése. Van, aki szereti egyedül végigjárni a fogadás útját, a mérkőzés végignézésével bezárólag. De akad, aki örömmel kapcsolódik másokhoz, például online. Így az élmény ereje a közösségnek hála megsokszorozható. A virtuális környezet egyébként egyszerűvé teszi ezt a fajta kapcsolatteremtést. Úgyhogy kizárólag egyéni ízlés és szokás kérdése, hogy ki melyikre voksol.
(Szponzorált tartalom)
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Útmutató a biztosításokhoz
Ahol egy beruházás valódi értéke eldől
A búvárszivattyú kulcsfontosságú szerepe
Cold brew kávé: miért lett ilyen népszerű a hidegen áztatott kávé?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!