A Montenegró nyugati részén bekövetkezett földrengést Pécsett és Budapesten is érezni lehetett a bejelentések szerint.
Közepes, 5,4-es erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Montenegró és Bosznia-Hercegovina határvidékét - jelentette a montenegrói közszolgálati televízió az ország szeizmológiai intézetének az adataira hivatkozva.
A földrengés epicentruma Montenegró nyugati részén volt, mintegy harminc kilométerre Niksictől és 25 kilométerre a boszniai Bilecától, a rengés fészke pedig 14 kilométeres mélységben helyezkedett el, a rengéseket Szarajevóban és Podgoricában is érezni lehetett. A montenegrói hatóságok nagyobb károkról vagy sérültekről egyelőre nem tudnak.
A HUN-REN FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium kora reggel az MTI-vel azt közölte, a magas épületek felső emeletein Magyarországon is érezhető volt a csütörtök hajnali montenegrói földrengés.
Az obszervatóriumba Pécsről és Budapestről érkezett bejelentés.
Mint ismert, a Nyugat-Balkánon nem ritkák a kisebb földrengések, jelentősebb károkat azonban nem szokott okozni a földmozgás. Ebben a térségben a legutóbb 2022 áprilisában volt 5,7-es erősségű rengés, akkor többen megsérültek, egy ember meg is halt.
(Forrás: MTI, fotók: Getty)
montenegró | budapest | földrengés | pécs
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!