Az ok: foci.
Labdarúgó-mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz hétfőn és kedden Budapest VII., VIII. és XIV. kerületében, közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott jövő kedden Koszovó ellen játszik felkészülési mérkőzést a Puskás Arénában.
A közlemény szerint tilos megállni március 25-én 20 órától március 26-án 23 óráig a VII. és VIII. kerületében a Verseny utca mindkét oldalán a Dózsa György út és a Thököly út között.
Nem lehet majd megállni március 26-án 8 órától 23 óráig a VII., a VIII. és a XIV. kerületben a Dózsa György út mindkét oldalán a Kerepesi út és a Thököly út között; a Dózsa György út, Kerepesi út és az Ifjúság útja kereszteződésében található murvás parkoló területén; az Asztalos Sándor út mindkét oldalán a Kerepesi út és a Salgótarjáni utca között; az Ifjúság útja mindkét oldalán; a Kerepesi út, az Ifjúság útja, a Papp László Budapest Sportaréna mélygarázshoz vezető szervizút és a Puskás Ferenc Stadion metrómegálló által határolt területen.
Megállási tilalom lesz a Stefánia út mindkét oldalán, valamint a szervizúton a Hungária körút és a Thököly út között; a Szabó József köz mindkét oldalán; a Radovic Dusán köz mindkét oldalán; a Szabó József utca mindkét oldalán az Istvánmezei út és a Thököly út között; a Cházár András utca mindkét oldalán a Thököly út és az Istvánmezei út között; az Istvánmezei út mindkét oldalán a Szabó József utca és a Thököly út között; a Jobbágy utca mindkét oldalán a Verseny utca és a Dózsa György út között és a Mogyoródi út, Hungária körút és az Utász utca közötti murvás parkolóban.
Szakaszosan és időszakosan lezárják majd március 26-án 16 órától 23 óráig a VII., a VIII. és a XIV. kerületben a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között; az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között; a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között; az Egressy utat a Stefánia út és a Hungária körút között; a Szabó József utcát az Istvánmezei út és a Thököly út között; a Cházár András utcát a Thököly út és az Istvánmezei út között; az Istvánmezei utat a Szabó József utca és a Thököly út között; a Jobbágy utcát a Verseny utca és a Dózsa György út között és a Verseny utcát a Dózsa György út és Thököly út között.
(Fotó: Getty)
focimeccs | budapest | vii kerület | forgalomkorlázotás
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!