Egy francia párt akár hat évre is lecsukhatnak, amiért homokot loptak Szardíniáról

Mindenki szeret szuvenírt hazavinni a nyaralásáról, legyen az akár hűtőmágnes, akár egy szép kagyló a tengerpartról. Egy francia pár néhány kiló homokot vitt volna magával, a hatóságok azonban lecsaptak rájuk.

A gond abból adódott, hogy a Szardínia partjai mentén található fehér homok 2017 óta törvényileg is védett. Erről természetesen több helyen is tájékoztatják a turistákat kihelyezett feliratokkal.

A jelek szerint azonban nem mindenki vesz tudomást a tilalomról. A napokban egy francia párt kaptak el a rendőrök, miközben rutin ellenőrzést végeztek Porto Torres városában. A pár épp a Franciaországba tartó komphoz állt sorba, amikor a rendőrök az autó ablakán keresztül meglátták, hogy több műanyag palack hever a kocsijukban tele homokkal.

A negyvenes nőt és férfit letartóztatták, összesen tizennégy palacknyi (nagyjából 40 kg) homokot találtak náluk. A lopásért egytől hat évig terjedő börtönbüntetés vagy háromezer eurós bírság várhat rájuk.

Szardínia lakói nagyon haragszanak a turistákra, akik kagylókat vagy homokot visznek magukkal, hiszen ezt lopásnak tartják a jövő generációjától. Nem véletlenül hoztak szigorú törvényeket a fehér tengerparti homok védelme érdekében.

A BBC korábban arról is beszámolt, hogy akiknek sikerül homokot lopniuk, általában online eladják a zsákmányt, hiszen van rá kereslet. Meglepő lehet, de az elmúlt tíz évben a reptéri hatóságok több mint tíztonnányi homokot koboztak el.

Ez is érdekelhet:

Csodaszép olasz kisvárosok, amelyekről talán még nem is hallottál

Olaszország mindig tud újat mutatni: ezúttal csodálatos kis városaival vett le minket a lábunkról. Rögtön be is mutatunk ötöt, amelyek nem tartoznak a fősodorba.

(Képek: Getty Images)

tengerpart | csempészet | lopás | kagyló | homok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom