Close
Csodaszép olasz kisvárosok, amelyekről talán még nem is hallottál

Csodaszép olasz kisvárosok, amelyekről talán még nem is hallottál

Olaszország még mindig tud újat mutatni: ezúttal csodálatos kis városaival vett le minket a lábunkról. Rögtön be is mutatunk ötöt, melyek nem biztos, hogy a fősodorba tartoznak.

Assisi

Mint Umbria sok más városának, Assisinek eredete is bizonytalan. Annyi bizonyos, hogy a Közép-Itáliában őshonos nép lakta, majd etruszk és római hatás alá került, és a Római Birodalomnak már fontos városa lett. 1180-ban itt született a város leghíresebb fiainak egyike, Szent Ferenc. A gazdag kereskedő fia igazán hagyományos életet élt, részt vett az Assisi és Perugia közti háborúban is. Életével elégedetlen volt, megtért, és új szerzetesrendet alapított, amely a szegénységre és a szegények szolgálatára épült. 1212-ben Assisi Szent Klára segítségével létrehozták a női rendet is.

A kisváros látnivalói: Assisi Szent Ferenc-bazilika és kolostor, amely 1228–1253 között épült. Az altemplomot Cimabue és Giotto freskói díszítik, a felső templomban Giotto és tanítványainak freskói Szent Ferenc életét ábrázolják. Ezenfelül érdemes megnézni a Santa Maria Maggiore templomot, a San Rufino katedrálist és a Rocca Maggiore várkastély is.

Urbino

Urbino város Olaszországban, Marche régióban fekszik, a legvirágzóbb korszaka a 15. század vége és a 16. század eleje volt. Akkor hozta létre az Urbinói Hercegséget Federico da Montefeltro, akit a hercegi székben halála után fia, Guidobaldo követett.

Akkor épült az udvari építészek, a dalmát Luciano Laurana és Francesco di Giorgio Martini vezetésével az egyik legszebb itáliai reneszánsz palota, a Palazzo Ducale (Dózse Palota). Ha Urbinóban járunk, nem szabad kihagyni Raffaello házát és az Albornoz erődöt sem.

Atrani

Ez az eldugott kisváros az Amalfi-partvidék egyik éke, 1997 óta az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Kifejezetten békés, különleges hangulatú hely, melyet sziklafalak választanak el Amalfitól. Elsősorban azoknak ajánlott úti cél, akik szeretnének elszakadni a nagyváros forgatagától.

A kisváros arról ismerhető fel, hogy gyönyörű fehér épületei zsúfoltan helyezkednek el a hegyoldalban.

A város középpontja a Piazza Umberto, mely csupán néhány lépésre van a tengertől. A hely tökéletes romantikus sétákhoz, vacsorákhoz, hiszen tele van hangulatos kávézókkal és vendéglőkkel, és szűk, kanyargós macskaköves utcákkal.

Sant’Agata de’Goti

Ez az egyedi, gótikus kisváros Olaszország Campania régiójában található. Saint’Agata de’ Goti gyönyörű épületei és kulturális öröksége éppoly érdekes, mint maga a történelme.

A római birodalom bukása után a várost a barbár törzsek foglalták el, majd később a longobardok központja lett. Csupán a 19. században nyerte el önállóságát, amikor a nápolyi királyságban felszámolták a feudalizmust.

Bosa

Bosa Szardínia szigetén található, egyike a legszínesebb városoknak Olaszországban. Ennek az oka, hogy a házak a szivárvány pasztellszíneiben pompáznak. A települést a föníciaiak hozták létre, majd később arab kalózok kezébe került.

Érdemes meglátogatni a város lenyűgöző romvárát is, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a város utcáira.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images)

Close