Franciaországban jelentős pénzbírság várhat bizonyos országokból érkezőkre

Ha nem tartják be a hatósági karantént, amit eddig nem igazán ellenőriztek.

Franciaországban jelentős pénzbüntetést kell fizetnie azoknak a Brazíliából, Argentínából, Chiléből vagy a Dél-Afrikai Köztársaságból beutazóknak, akik nem tartják be a koronavírus-járvány miatti hatósági karantént, közölte hétfőn a kormányszóvivő.

Gabriel Attal elmondta: a tíznapos elkülönítést megsértőkre ezerötszáz eurós büntetés vár, a visszaesők háromezer euróra is számíthatnak.

"Ez szerintem eléggé elrettentő, és nagyon szigorú keretet teremt"

– mondta a kormányszóvivő az Europe1 kereskedelmi rádióban.

"A beutazóknak az eddig érvényes önkéntes karantén helyett kötelező lesz elkülönülni tíz napra egy névre szóló prefektusi rendelettel – hangsúlyozta a politikus, hozzátéve, hogy

– a rendőrség és a csendőrség ellenőrizni fogja, hogy az illető azon a helyen tartózkodik-e, amelyet kijelöltek számára az elkülönülésre".

A koronavírusnak az eredetinél fertőzőbb variánsaitól tartva Franciaország szombaton vezetett be először kötelező tíznapos hatósági karantént a Brazíliából, Argentínából, Chiléből és a Dél-Afrikai Köztársaságból beutazók számára. A karanténkötelezettség eddig is létezett, de nem ellenőrizték a hatóságok.

A Franciaország és Brazília közötti közvetlen légi közlekedést a múlt héten legalább péntekig felfüggesztette a francia kormány, de Argentínából, Chiléből és a Dél-Afrikai Köztársaságból továbbra is érkeznek járatok a francia repülőterekre. Ezeket elsősorban a hivatali, illetve üzleti ügyekben utazók veszik igénybe.

Az ellenőrzött hatósági karantén fokozatosan lép életbe a héten, és a Francia Guyanáról beutazók számára is érvényes lesz.

A franciaországi lakhellyel rendelkezők választhatják az otthonukat a tíznapos elkülönülésre, másoknak egy, a hatóságok által kijelölt hotelben kell karanténba vonulniuk.

Míg a fenti országokra más szabályok vonatkoznak Franciaországban, addig Belgiumban már nincs beutazási tilalom, de a Magyarországról érkezőkre más szabályok érvényesek, Svájc pedig ezen a héten nyit, körülbelül ugyanakkor, mint mi, csak több szektorral.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

francia | bírság | argentína | franciaország | karantén

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom