Borzasztó nehéz helyzetbe kerültek a britek miatt a francia síterepek

Nagyon várták idén a Nagy-Britanniából érkező síturistákat Franciaországban, ám jelen állás szerint nem érkez(het)nek meg.

A franciaországi Val d'Isere-ben már kiképezték a személyzetet, előkészítették a felvonókat, feltöltötték a készleteket, vagyis végre egy jó szezonnak néztek elébe. Aztán a kormány az omikron variáns miatt egyszer csak bejelentette a Nagy-Britanniára vonatkozó beutazási tilalmat.

"Ez egy valóságos gazdasági katasztrófa" – mondta Christophe Lavaut igazgató, rámutatva arra, hogy Val d'Isere-ben a vendégek nagy része Nagy-Britanniából érkezik. "Semmilyen ágazatban egyetlen vállalkozás sem bírja ki, hogy két nap alatt elveszítse ügyfelei negyvenkét százalékát." Bár az intézkedéseket jogosságát nem vitatja – a fertőzések száma ugrásszerűen megnőtt Nagy-Britanniában –, de úgy véli, az üdülőhelynek óriási szüksége lenne a kormány segítségére. Ez egyelőre nem történt meg.

A francia statisztikai hivatal friss előrejelzése szerint az ország gazdaságának világjárványból való kilábalása a vártnál jobban alakul idén, köszönhetően a Covid-korlátozások enyhülésének és az év közepétől indított védőoltási kampánynak.

A szinte teljes 2020/21-es szezont kihúzni kényszerülő síágazat számára azonban ez minimális vigaszt jelent.

Azért választják a britek télére Franciaországot, mert szeretik a hegyeket, és mivel náluk úgymond hiánycikknek számít, egy kicsit a magukénak érzik. "Viszont ez nem ugyanaz az ügyfélkör, mint a franciák. A francia azért jön, hogy síeljen. A brit látogató is felcsatolja a léceket, de ő lesz az első a síelés utáni tevékenységekben is ... Megvan a sajátos kocsmakultúrájuk. Többet költenek a britek másokhoz képest és tényleg a legtöbbet hozzák ki abból, hogy itt vannak" – mondta Jean-Marc Silva, a France Montagne szövetség munkatársa.

Az új szabályok értelmében Nagy-Britanniából nem lehet Franciaországba utazni – kivéve, ha valaki francia állampolgár, a partnere francia, vagy állandó lakhellyel rendelkezik ott. Mark Tanzer, a brit utazási szövetség, az ABTA vezérigazgatója szerint ez a lépés igazi mélyütés a téli turizmusnak.

A turisztikai hivatal vezetője, François Badjily azt mondta, hogy remélhetőleg a karácsonyi időszakban, amikor a franciák legszívesebben utaznak el síelni, csökkenthetőek a veszteségek. Januárban viszont, amikor inkább otthon maradnak és sok külföldi turista érkezik a síterepekre, a britek hiánya valóságos csapás lesz majd.

Becslések szerint az amerikai síipar kétmilliárd dollárt veszített a múlt télen. A síterepek látogatottsága mintegy tizennégy százalékkal csökkent, az átlagos nyitvatartási napok száma 121-ről 99-re esett vissza. Ez azt jelenti, hogy az idei szezon jó pár síközpont számára létfontosságúnak ígérkezik.

(Forrás: Reuters, fotók: Pixabay)

britek | tilalom | csapás | beutazási | síelés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom