Close
Már a negyedik oltás felvételét szorgalmazzák az omikron terjedése miatt Nagy-Britanniában

Már a negyedik oltás felvételét szorgalmazzák az omikron terjedése miatt Nagy-Britanniában

A járvány kezdete óta most regisztrálták a legtöbb napi új megbetegedést Nagy-Britanniában, ezért a brit tisztifőorvos azt javasolja, csökkentsék a találkozások számát karácsony előtt.

Gyors ütemben terjed a koronavírus omikron-változata Nagy-Britanniában, aminek következtében szerdán 78 610 új fertőzöttet regisztráltak. Ez mintegy tízezerrel meghaladja a tavaly januári járványcsúcsot. Chris Whitty tisztifőorvos éppen ezért önmérsékletre szólította fel a brit lakosságot a karácsonyt megelőző időszakban.

Egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a napi megbetegedések száma a következő hetekben továbbra is rekordokat dönthet, és a kórházi kezelések számának nagymértékű emelkedésére is számítani lehet. A szakértők éppen ezért már arra hívják fel a figyelmet, hogy

amint lehetségessé válik, a legveszélyeztetettebb helyzetben lévők vegyék fel a negyedik védőoltást is.

Boris Johnson miniszterelnök egyetértett azzal, hogy óvatosságra intse a lakosságot, azonban egyelőre kizárta a további korlátozó intézkedések bevezetését.

Mivel az omikron közösségi terjedése okafogyottá tette a beutazásokat érintő korlátozások egy részét, ezért a brit kormány levette az összes országot a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítéltek vörös színnel jelölt beutazási listájáról. Mint ismert, a vörös listán tizenegy afrikai ország – Angola, Botswana, Dél-Afrika, Eswatini, Lesotho, Malawi, Mozambik, Namíbia, Nigéria, Zambia és Zimbabwe – szerepelt.

(Forrás: Reuters, fotó: Getty)

szigorítások | járvány | korlátozások | Anglia | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom