A franciák még csak most lépik meg azt, amit Magyarországon már rég bevezettek

Franciaországban május 16-től a közösségi járműveken sem kötelező maszkot viselni – jelentette be szerdán Olivier Véran egészségügyi miniszter. Ezzel az utolsó jelentős korlátozás is megszűnik az országban.

"A maszkviselés ajánlott marad, de többé nem kötelező" – hangsúlyozta a tárcavezető, aki szerint a korlátozás már nem szükséges, miután a koronavírus-járvány jelentős mértékben visszahúzódott.

Minden járványmutató két hónapja folyamatosan csökkenőben van, jóllehet a szakemberek szerint a járvány még nem ért véget, és új vírusvariáns megjelenésének is megvan a kockázata.

A maszkviselés kötelezettségének megszűnése az utolsó nagy járványügyi korlátozás kivezetését jelenti Franciaországban, ahol a szomszédos országokhoz hasonlóan több, mint két éve voltak életben járványügyi szabályok.

Az egészségügyi intézményekbe történő belépéshez azonban továbbra is kötelező bemutatni egy védettséget bizonyító dokumentumot (három adagot bizonyító oltási igazolást, vagy negatív tesztet), valamint az egyhetes karantén-kötelezettség is érvényben marad mindazoknak, akiknek a koronavírus tesztje pozitívnak bizonyul. A koronavírus elleni oltás pedig továbbra is kötelező az egészségügyben, a szociális szférában vagy a tűzoltóságnál dolgozóknak.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

koronavírus | covid | eltörlés | franiaország | maszkviselés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom