Már a két oltás és a betegségen való átesettség sem lesz elég rengeteg szolgáltatás igénybevételéhez a franciáknál.
Emmanuel Macron bejelentette, hogy nagyon szeretné megnehezíteni az oltatlanok életét, ezért új szigorításokat léptet életbe tíz napon belül. A friss törvénytervezet szerint
a francia védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakul át – vagyis csak azoknak lesz érvényes, akik valóban megkapták a vakcinát és nem azzal szerezték meg, hogy elkapták a fertőzést.
A most hatályos rendelkezések szerint oltási igazolást, vagy egy 24 óránál nem régebbi negatív tesztet kell kötelezően felmutatni a legalább ötven fős nyilvános helyeken Franciaországban.
Ugyanez érvényes a vendéglátóhelyeken felül a vonatokra, buszokra, sportlétesítményekre, kórházakra, valamint a múzeumokra, mozikra, színházakra és a koncertekre is.
Január 15-től azonban az említett helyekre csak úgy lehet bemenni, ha a látogató már megkapta mindhárom oltását. Akik csak egy, vagy két oltást vettek fel, negatív tesztet is fel kell tudjanak mutatni, oltatlanok viszont egyáltalán nem vehetik igénybe a fent sorolt szolgáltatásokat.
(Forrás: HVG, fotók: Unsplash)
koronavírus | korona | franciaország | covid | védettségi igazolvány | francia
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Álrendőrök tartják rettegésben a turistákat külföldön
Vízhiány sújt több görög szigetet, erre érdemes felkészülniük a nyaralóknak
A nagymamás utazás lett az év egyik legkülönlegesebb trendje
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
