A Salzburgban és Magyarországon is tevékenykedő többszörös magyar és nemzetközi grafikai díjas Fürjesi Csaba A felejtés határai címmel mutatja be legújabb tárlatát Budapesten. Fürjesi bő évtizede foglalkozik munkáiban az idő és a létezés alapkérdéseivel. Alkotásai az ilyen téren összeálló gondolatainak a vizuális lenyomatai. Ami pedig a megjelenítésüket illeti, nem mindennapi anyaghasználatával és a különféle felületek együttes alkalmazásával szinte odaszegezi a látogatók figyelmét. A tárlat egy hónapig lesz látható a The Space Contemporary Art Gallery-ben.
Fürjesi az alkotásaiban a konkrét idő és a relatív időérzékelés kérdései között egyensúlyoz. Kiszakítja a megszokott objektumokat és sémákat eredeti kontextusukból, az idő lelassul és kitágul, a világ egy pillanatra megáll, a valóság és fikció pedig összeolvad. Az azonos témájú, szuverén művei különböző formákban történő egymás mellé helyezése egyfajta intellektuálisan harmonizáló bricolage-ként jelennek meg a kiállítóterekben.
Utazás téren és időn keresztül
A felejtés határai címmel bemutatott kiállítás olyan szuverén alkotásokból áll, ahol a szubjektív idő és felejtés kapcsolatának vizsgálata képi elemekkel, egy-egy epizód vagy élethelyzet, stáció-szerű felidézésével történik. Az egyéni emlékezetünkben fellelhető emlékek mértéke szerint azonosulunk a kiállított munkák által mutatott emlék-hatásokkal. A felejtés nem élettani hatásvizsgálata a fontos, hanem inkább egy tudatalatti személyes referencia, kvázi egy emlék-doboz pillanatnyi felnyitásának élménye.
A felejtés határai című kiállításon
Fürjesi Csaba – Vágyak szokatlan időszerűsége, fotók: Egressy Orsolya:
Fürjesi önelemzésre, önvizsgálatra késztető alkotásai annyira igazítanak el minket, hogy az általuk keletkező hatásokat, magunkban párhuzamba állítsuk a saját referenciánkban felidézhető egykori benyomásokkal. Ezzel a legjobbat hozza ki belőle: megnyitja az ajtót, hogy új elbeszélések szülessenek a nézők és alkotások között, valamint meghív minket, hogy kísérjük végig az ő utazását téren és időn keresztül.
Fürjesi Csaba – NOBLESS OBLIGE, 2023. multitípia, olaj, vintage liszteszsákok, egyedi grafika, 120x240cm (4x120x60cm):
A konceptuális alkotásaiban külön hangsúlyos az anyaghasználat, a különféle alapfelületek együttes alkalmazása. (pl. a vintage lisztes zsák, vagy a torok orvosi vizsgálatának spatulája, egy 1884-es párizsi divatlap szabásmintája, konyhai sütőpapír, vintage térképek stb.) A kiindulóanyagok sajátos fizikai és szimbolikus jelentésük felől nézve, a kilépés a sík műalkotások kereteiből s az installációk felé való elmozdulás logikus következmény.
Fürjesi Csaba –RÉGI EMBER, 2023. multitípia, olaj, papír, egyedi grafika, 150x100cm és
MÁSOK SZERINT A VILÁG, 2024. multitípia, olaj, papír, egyedi grafika, 150x100cm:
Fürjesi Csaba (1969) a festészet, fotográfia és installációk mellett intenzíven foglalkozik grafikai eljárásokkal, a magasnyomási technikák kiterjesztésének lehetőségével és a grafikai technikák kombinációival. Az általa kifejlesztett „Multitypia” grafikai eljárásért Slavi Soucek ösztöndíjban részesült. Részt vett a párizsi Citè des Arts artist in residence programjában. 2020-ben pedig megnyerte a Miskolci Grafikai Triennálé nagydíját.
Fürjesi Csaba – A felejtés határai kiállítás
The Space Contemporary Art Gallery (1015 Budapest, Hattyú u. 16. fszt. 4. | 53-as kapucsengő)
2025. január 15 – február 14. (szerda - péntek 12:00 – 18:00 vagy bejelentkezéssel)
Munkácsy, Art and Antique
Ha pedig megjött a kedved a kiállításokhoz, akkor bőven van mit ajánlanunk, például a a Munkácsy-kiállítást a Szépművészeti Múzeumban vagy a február eleji Art and Antique művészeti seregszemlét, amelyen negyven galéria vesz részt a Bálnában.
(Forrás: közlemény, nyitókép: Fürjesi Csaba a kiállításon, fotó: Egressy Orsolya)
budapest | kiállítás | fürjesi csaba | A felejtés határai | tárlat
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!