Formabontó magyar gin, ami már két nemzetközi díjat is bezsebelt

Még be sem vezették a magyar piacra, de máris aranyérmet nyert a The Spirits Business Spring Tasting 2022 versenyén, és bronz medált a desztillált gin kategóriában az IWSC Spirit 2022-es megmérettetésén.

Önmagában, tonik nélkül is élvezetes kortyolgatni, neve a derűs és pimasz operettre, Kálmán Imre Tatárjárására (is) utal, de a legendás londoni Soho Gay Hussar (Vidám Huszár) étterem előtt is tiszteleg.

A híres, egy időben talán hírhedt magyar étteremben a gulyás mellé pletyka járt, de a Gay Hussar natúr sipping gin mellé is mehet a suttogás.

Nehéz hagyományokhoz nyúlni, tradíciókat feléleszteni, viszont ha értő kezekre talál a megvalósítás, majdnem garantált a siker. Kell hozzá persze bátorság, humor és önirónia, anélkül semmi sem megy igazán.

A legújabb magyar gin brand több szempontból is nehezített pályára érkezett volna, de még kilovaglása előtt legurították elé a vörös szőnyeget, rögtön két rangos díjjal vívta ki magának a nemzetközi figyelmet:

aranyérmet nyert a The Spirits Business versenyen, bronzot az IWSC Spirit 2022 mezőnyben. Volt hozzá mersze, elindult és már két sikert is magáénak tudhat.

Natúr gin, sipping gin — némi magyarázatra szorul ez a két kifejezés. A Gay Hussar gin single shot technológiával készül, vagyis a lepárlás után kizárólag vizet adnak hozzá. És itt jön képbe a sipping gin lényege: mivel a párlatot kizárólag vízzel és csak egyszer hígítják, kevésbé koncentrált az íz, kevésbé fog "harapni".

Ezért a megszokott ginekkel ellentétben úgy kortyolgathatjuk mint a whisky-t vagy a konyakot.

Azt már mondanunk sem kell, hogy az eredeti ginkészítés a natúr gineket jelentette, csupán a tömeggyártás, kapacitásnövelés végett jött képbe a szélesebb körben ismert koncentrátumot alkalmazó eljárás. Főhősünk, a Gay Hussar "small batch", ami azt jelenti, hogy egyszerre csak limitált palackszám készül belőle, nincsen tömeggyártás. Ez a kisüzemi ginlepárlás szépsége.

Az alap szesz gabona és Rátkáról (Tokaji térség) származó hárslevelű szőlőből készült szesz keveréke, ami texturálja az italt, meglesz a mélysége is, anélkül, hogy önmagában nehezen kortyolható lenne.

Összesen nyolc komponens felhasználásával éri el azt a friss, aromás, gyümölcsös illatát és pimasz ízét, ami miatt a kortárs kisüzemi ginek között ennyire jól helyt tud állni. Angelika gyökér, boróka, babér, citromhéj, homoktövis, koriander, mandula és orris gyökér kerül bele.

Egy átgondolt tétel, ami a Telep, a Nappali és a Parlé  polcain is büszkén feszít majd. Üvege karcsúsodó, szakít a köpcös ginek attitűdjével, visszanyúlva a hagyományos palackformához. Ez egy vidám, pimasz huszár, aki kihúzza magát és nem fél kitűnni a sorból.

(Fotók: Dombóvári Judit, Talabér Géza)

gay hussar | magyar | gin | új | díjnyertes

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Mutatjuk mit csinálj Horvátországban, ha elered az eső!
Hirdetés