Az ország szívesen látja a befektetőket.
A gazdag oroszok akár négy lakást is vásárolnak egyszerre Törökországban, hogy ott állampolgárságot szerezzenek – mondta az isztambuli székhelyű Golden Sign ingatlancég vezérigazgatója, aki azt is elárulta, hogy cége naponta hét-nyolc ingatlant ad el oroszoknak, akik gyakran készpénzben vagy aranyban fizetnek.
Több más országhoz, köztük Magyarországhoz hasonlóan Törökországban is létezik az arany útlevél vagy arany vízum program, ami jelentős befektetésekért cserébe állampolgárságot ad más nemzetek tagjainak. Törökország esetében ehhez a külföldi befektetőknek például legalább kétszázötvenezer dollár értékben kell ingatlant vásárolniuk, vállalva, hogy azt legalább három évig nem adják el.
Aki ezt megteszi, az azonnal megkapja az állandó tartózkodási engedélyt, és
akár már három hónapon belül megszerezheti a török útlevelet
Európa egyik legrövidebb igénylési folyamatában. A török útlevéllel azután lehet többek között amerikai befektetési vízumért folyamodni, száztíz országba vízummentesen utazni, és megnyithatja az utat az európai üzletekhez is.
Az orosz befektetések jelentősen megszaporodtak Törökországban az ukrajnai háború kezdete óta, és az is előfordult, hogy szuperjachtokat menekítenek ide. Mint Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter elmondta, szívesen látják az orosz oligarchákat az országban, amennyiben betartják a nemzetközi jogot. Végrehajtják az ENSZ által jóváhagyott szankciókat, de ha bármely orosz állampolgár Törökországba szeretne látogatni, természetesen megteheti. "Most az oroszok jönnek, ez nem probléma" - mondta.
Bár ez a török tengerparti város a szuperjachtok egyik menedéke, nemcsak a szupergazdagok, hanem az olcsó nyaralási lehetőséget keresők érdeklődésére is számot tarthat. Ha pedig nem ennyire népszerű turistacélpontra utaznál, akkor ajánljuk figyelmedbe ezt az öt felfedezetlen szigetet.
(Forrás: Business Insider, Schengen Visa Info, képek: Unsplash)
oroszország | ingatlan | törökország | aranyútlevél | befektetés
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Ez a 10 legnépszerűbb sziget idén az egész világon
A kozmikus reset, ami mindannyiunknak jót tesz
Szicília, Skócia, Marokkó és Izland – Elképesztő helyszíneken forgatták Christopher Nolan új filmjét
Őrület Norvégiában: Erling Haaland miatt mindenki ezt a kisvárost akarja látni
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

