Koreából kapnak ellenfelet a német prémiumautók

Idén nyáron három európai országban már kapható lesz a Genesis, a koreai prémiummárka, amivel főleg a német gyártóknak állítanának konkurenciát.

A Lexus, az Infiniti és az Acura példáját követte a Hyundai, amikor 2015-ben létrehozta a saját prémiummárkáját, és a Genesis először az amerikai piacon próbált szerencsét. A sikert nem bízták a véletlenre, Dél-Korea mellett Németországban és az Egyesült Államokban folyik a modellek fejlesztése, hogy minél jobban megfeleljenek a vásárlók igényeinek, és a munkához a legjobb szakembereket szerződtették le.

A tengerentúlon már sikereket is elért a Genesis, hiszen 2020-ban a neves J.D. Power felmérése szerint a legmegbízhatóbb autómárkának tartják az amerikai vásárlók. Most látták elérkezettnek az időt arra, hogy az európai piacon is megvessék a lábukat, ami a komolyabb elvárások és az erősebb konkurencia miatt nagyobb falatnak ígérkezik.

A Genesis első bemutatótermei júniusban nyitnak Londonban, Münchenben és Zürichben.

Az európai piacon két modellel indul a forgalmazás,

ezek közül a G80 olyan felsőkategóriás limuzinok ellenfele, mint az Audi A6, a BMW 5-ös sorozat és a Mercedes-Benz E-osztály, míg a GV80 egy méretes szabadidő-terepjáró az Audi Q7, a BMW X5 és a Mercedes-Benz GLE konkurenciája. Hamarosan egy méretosztállyal kisebb modelleket is bevezetnek, ez lesz a középkategóriás G70 és a szabadidős GV70.

A Genesisnél tudják jól, hogy az európai vevők szeretik a kombikat,

ezért nálunk a G70-ből Shooting Brake változat is kapható lesz. A látványos formájú sportkombi tervezésénél a dizájn legalább olyan fontos volt, mint a praktikum, és ez látszik is a lejtős tetővonalon, a látványos hátsó lámpákon és a hangsúlyos kipufogóvégeken. Persze azért praktikus is lesz a Shooting Brake, a szedánnál 40 százalékkal nagyobb a csomagtartója.

A 4,69 méter hosszú G70 műszaki tartalma a Kia Stingerével áll rokonságban,

ezért ahhoz hasonlóan hátsókerék-hajtású lesz, a motorkínálat valószínűleg 254 lóerős négyhengeres és 370 lóerős biturbó V6-os benzinesből, valamint 200 lóerős turbódízelből áll, de ezt még nem erősítették meg. A csúcsmodellben rajtautomata és önzáró differenciál is lesz, de az autópályán használható részben önvezető rendszer sem maradt ki a Genesis sportkombijából.

A Genesis a G80 elektromos változatát is forgalmazza majd

az európai országokban. A zajtalan limuzin két villanymotorja 380 lóerőre és 700 Nm-re képes, ezzel 4,9 másodperc alatt gyorsul százra, az akkumulátor feltöltésével pedig 427 kilométert tehet majd meg. Nem ez lesz a koreai márka egyetlen elektromos autója, már dolgoznak a GV70 villamosított változatán, és egy eleve elektromosnak tervezett modellen is.

Koreai jövőkép

A Hyundai és a Kia európai menetelését látva kíváncsiak vagyunk, hogy a Genesis hogyan teljesít majd a német prémiummárkák ellen, valamint olyan riválisok mellett, mint a Lexus és a Volvo. A jövőképük mindenesetre biztató, hiszen az utóbbi időben rendkívül ígéretes prototípusokat mutattak be, és a Hyundai is nagyot dobott az új elektromos autójával, az Ioniq 5-tel, amelynek a hírek szerint hamarosan Genesis-emblémás megfelelője is lesz.

koreai autó | genesis g70 | shooting brake | prémiumautó | hyundai

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom