Meglepő helyről érkezik ez a fantasztikus sportkupé

Még csak nemrég hozta létre a saját luxusmárkáját a Hyundai, máris óriási léptekkel halad előre, ami után hamarosan felírhatjuk a Genesis nevét a Lexus és az Infiniti mellé.

Ha voltak is fenntartásaid a koreai autómárkákkal kapcsolatban, a most következő modelleket látva mind szertefoszlik majd. Régóta tudjuk, hogy a Hyundai és a Kia megbízható autókat gyárt jó áron, és újabban egyre inkább be kell látnunk, hogy igazi szépséget is képesek alkotni.

A Genesis eleinte csak egy modell volt a Hyundai kínálatán belül, a limuzinon kívül sportkupét is árultak ezen a néven, majd 2015-ben önálló luxusmárkává szervezték ki, és két évvel később megérkezett a Genesis első saját modellje. A fejlesztés három kontinensen folyik, Dél-Korea mellett a németországi Rüsselsheimben és az amerikai Irvine-ban is, hogy minél jobban megfeleljenek a vásárlók igényeinek.

A munkához pedig a legjobb szakembereket szerződtették le,

így az Audi, Bentley és Lamborghini korábbi dizájnere, Luc Donckerwolke mellett a Genesis sikerén dolgozik Peter Schreyer formatervező és Albert Biermann, a BMW korábbi főmérnöke is.

A pajzs alakú hűtőmaszk és az osztott fényszóró a legújabb Genesisek jellegzetessége
Az előtérben a középkategóriás G70, mellette a felsőkategóriás G80 és G90, a sor végén a hatalmas SUV, a GV80

Európában még nem vezették be, de a hazáján kívül az Egyesült Államokban már sikeresnek mondható, 2020-ban a neves J.D. Power felmérése szerint

a legmegbízhatóbb autómárkának tartják az amerikai vásárlók.

A tengerentúlon egyébként is könnyebben ráharapnak az új márkákra, ahogyan a Lexus, az Infiniti és az Acura példája is mutatja. A kínálatában többféle luxuslimuzint és szabadidő-terepjárót találunk, ígéretes dizájnnal, igényes berendezéssel és modern technikával. A Genesis jövőjét felvillantó tanulmányautók pedig egyenesen lenyűgözők.

2016-ban jelent meg a New York névre keresztelt koncepció, egy formás szedán, amelyet elektromos hajtással váltanának valóra, legalább ötszáz kilométeres hatótávval.

A következő évben leleplezett Essentia a legapróbb részletéig gyönyörű sportautó lett.

A karcsú formájú karosszériáján kívül az utastere is figyelemreméltó, amelyet felfelé nyíló ajtókon keresztül lehet megközelíteni.

A Genesis prototípusa tisztán elektromos hajtású, és mivel az akkumulátort az ülések közti alagútban helyezték el, ezért alacsonyabbra építhették az üléseket és a tetőt is a 2+2 üléses túrakocsiban. A szélesvásznú képernyős műszerfalon át a legkisebb kapcsolójáig

elképesztően vonzó a részletekben gazdag belső tér.

A koreai luxusmárka újdonsága az Essentia koncepcióját viszi tovább, de kevésbé futurisztikus formában.

Az egyszerűen csak Genesis X névre keresztelt tanulmány egy elegáns kétajtós túrakocsi,

amelyre a márka jellegzetes, pajzs alakú hűtőmaszkja került, és a dupla fénycsíkból álló fényszórója és hátsó lámpája is kimondottan látványos.

A fekete és barna bőrrel borított belső terét a vezető köré szabták,

méretes kijelző került a kormánykerék mögé. A Genesis X elektromos hajtású, de ennek részleteiről nem árultak el semmit, sokat sejtet azonban a tanulmányautó karosszériája, hiszen hamarosan akár egy ehhez nagyon hasonló sportkupéval bővülhet a koreai márka kínálata.

Elektromos jövő

Nem ez az első meglepő húzás a Hyundaitól, hiszen az idén leleplezett, eleve elektromos autónak tervezett Ioniq 5 dizájnja is rendkívül feltűnőre sikerült. A hagyományos kompakt autóknál nagyobb és tágasabb újdonság ráadásul tele van praktikus megoldásokkal, és a hatótávja is meglepő.

hyundai | genesis | luxusmárka | autómárka

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom