Close
Ha szerencsés vagy, George Clooney-ék vendégül látnak olaszországi otthonukban

Ha szerencsés vagy, George Clooney-ék vendégül látnak olaszországi otthonukban

Ráadásul Európa egyik legszebb vidékén.

A Comói-tó és George Clooney neve gyakorlatilag összeforrt már egymással, most pedig egy jótékonysági akció keretében nem mindennapi lehetőséghez juthat egy szerencsés:

eltölthet egy emlékezetes napot a világhírű színész és felesége olaszországi otthonában.

A kiválasztott George és Amal Clooney tóparti villájában ételek és italok, no meg  természetesen a házaspár társaságában lazíthat, és hogy tényleg felejthetetlen legyen az élmény, még közös fotó elkészítésére is lehetősége lesz.

Az Omaze és George Clooney az olaszországi repülőjegy mellett a négycsillagos szállodai szoba árát is fedezi – igen, sajnos kis szépséghiba, hogy az ottalvás helyszíne nem a sztárpár vendégszobája.

És hogy mit kell tenni a Clooney-ékkal közös ismerkedős napért?

Mindössze annyit, hogy a pályázó díjmentesen nevez a játékra, de ha növelni szeretné a nyerési esélyeit, akkor adományozhat kisebb összegeket. Minél több pénzt adományoz, annál több nevezést kap, és annál nagyobb eséllyel húzzák ki a szelvényét a kalapból; például tíz dollárért száz nevezést, huszonöt dollárért 250-et, ötven dollárért ezret, száz dollárért pedig kétezer nevezést vehet. Valamennyi adomány George Clooney alapítványához (Clooney Foundation for Justice) kerül, és jótékony célra megy majd tovább.

Jelentkezni és adományozni ide kattintva lehet július 16-ig. A nyertes nevét augusztus 4-én ismertetik, a közös napot viszont addig nem hozzák össze, amíg le nem cseng a világjárvány.

A Comói-tónál akár egy hosszú hétvége is jó, de egy hónap azért sokkal jobb. Tavaly nyáron voltunk ott, itt pedig elmeséljük és megmutatjuk, mit láttunk és mit éreztünk a világ kétségtelenül egyik legpompásabb vidékén.

(Forrás: Matadornetwork, fotók: Unsplash, Pixabay, Getty Images)

jótékonyság | játék | színész | vendéglátás | olaszország

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom