Close
Egymásra találtak a családtagok az újjászületett otthonban

Egymásra találtak a családtagok az újjászületett otthonban

Varázspálca helyett okos térszervezéssel, egyedi ötletekkel, és egy új ablakkal teremtett világos, áttekinthető teret a szinte roxforti káoszból a Geppetto stúdió egy lágymányosi lakásban.

Áll egy békés családi ház Újbudán, a mostani tulajdonos szüleié volt, a története során pedig több körben is bővítették. A tereket sosem variálták, mindig csak hozzáépítettek, ebből lett egy kissé kaotikus elrendezés a hosszúkás ház belsejében.

A nappali és a konyha a ház két különböző szintjén, ráadásul átellenes sarkában volt, közte lépcsőkkel, és egy nagyon sötét étkezővel, ahol valahogy senkinek nem volt kedve leülni nap végén vacsorázni.

Ez volt a legfőbb, de nem az egyetlen térszervezési probléma. Nem használta a család a nappali kertkapcsolatát, az utólag betoldott gardrób távol volt a hálószobáktól, középre pedig beékelődött egy hatalmas közlekedőtér, „szinte roxforti káoszt mutató lépcsőkkel és kovácsoltvas korlátokkal, sötét, levegőtlen, kicsit nyomasztó kuszaságban” – ahogy a Geppetto honlapja fogalmazott.

És ha mindez nem lett volna elég, az évek során különféle stíluselemek halmozódtak fel a 380 m²-es lakásban. A háromgyerekes fiatal pár elszánta magát a belső tér átrendezésére, hogy egy komfortos, világos, tágas, a stílusukat tükröző otthont teremtsenek.

„Szerkezetileg nem nyúltunk a házhoz, de a főfalak (köztük a toldások) kivételével az alsó két szintet teljes egészében újragondoltuk”

– mondta a Roadsternek Tas Fruzsina. A belsőépítész ezúttal is Dréher Zsófiával dolgozott együtt, akárcsak a budai társasháznál, amit korábban szintén bemutattunk.

Az újbudai családi házban eltüntettek egy lépcsőkart is: a lépcsőről két irányba is le lehetett érkezni az alsó szintre, „mi az egyiket megszüntettük, és inkább a nappali felé tereltük a közlekedést”. Kiszélesítették a nappali és a lépcső tér közötti átjárót, a kovácsoltvas korlátokat lecserélték üvegre, így az egész ház lényegesen világosabb lett, noha plusz ablak csak a konyhába került.

Egy merész húzással a konyha a régi gardrób helyére került, összekapcsolódott a konyha-étkező-nappali tér, ami először nagyon nem tetszett a megrendelőknek. „Utólag egyértelmű megoldásnak tűnik, de a megrendelők korábban megszokták, hogyan működik a ház – magyarázta Tas Fruzsina. – Amikor előálltunk ezzel a javaslattal, először meghökkentek, furcsának, idegennek találták. Majd aludtak rá párat, és a következő egyeztetés már úgy indult, hogy ebbe az irányba menjünk tovább, megvették az ötletet.”

Végül ez lett a kedvenc helyük, a család már rendszeresen együtt vacsorázik, ami korábban nem volt jellemző – az átalakítás tehát alapvető hatással lett a lakók életére.

Nyáron már használják a kertet is, mi több, az új közösségi tér két ügyes megoldással igazi jolly joker helyiség lett. A konyhában látható beülő boksz ötlete egy hangulatkép-gyűjtésből származik. „A hosszú, ötméteres tárolót szerettük volna megszakítani vele, hogy amikor a feleség főz, le tudjon ülni egy szakácskönyvvel, kiláthasson a kertbe, vagy bekuckózhassanak a gyerekek, épp ezért tettünk oda rejtett olvasólámpát is.”

Használják is becsülettel a családtagok, akárcsak a bárpultot. „Mivel gyakran fogadnak vendégeket, kellett egy könyöklő, ahol borozgathatnak és, van is egy bárszekrény az étkező sarkában, mi több, ugyanez a bárpult kényelmes hely reggelizéskor is.”

De hová lett a gardrób? Közvetlenül egy kényelmes, tágas háztartási helyiség mellé, az alsó szintre került.

A beépített anyagok kiválogatásakor figyeltek, hogy egységet alkossanak, másfelől adjanak egy finom hátteret a megrendelő által kiválasztott markáns bútoroknak, festményeknek, kiegészítőknek. De olyan különcségek is elférnek, mint a lányszobában lévő rózsaszín légkondi vagy a kutyalábú puff.

„A konyhabútort egy erre szakosodott stúdió gyártotta a mi terveink alapján, a többi bútor rendelését a tulajdonosok intézték, szintén a belsőépítész terveket alapul véve. A megrendelők menedzselték a megvalósítást, rutinosak voltak már, elvégre többször építkeztek. A Geppetto a térszervezésben segített legtöbbet, az volt a fő holtpont, amin elakadtak.”

És ezt nagyon jól tette, ebben az esetben ugyanis a szokottnál is erősebben érvényesül a jól szervezett, minőségi élettér jótékony hatása. Sokkal több időt töltenek együtt a családtagok, napi szinten feszültséget okozó problémák oldódtak meg, elkezdték használni a kertet. „Láthatóan kiegyensúlyozottabbak, mint a felújítás előtt – jelenti ki Tas Fruzsina. – Ahogy a házbelső átalakult, és helyükre kerültek a terek, úgy rendeződött több minden az ő napi életükben is.”

Jaksa Bálint fotóit a Geppetto stúdió hozzájárulásával közöljük.

Ez is érdekelhet:

Close