Három gesztenyés étel, amivel megkezdhetjük az ünnepi hangolódást

A gesztenye tipikus későőszi, téli alapanyag, amit leggyakrabban tejszínhabos püréként fogyasztunk, csirkébe töltünk vagy egész egyszerűen tökéletesre sütve az adventi vásárokban sétálva falatozzuk.

Ennél azonban jóval változatosabban is felhasználható. Erre adunk most ötleteket.

Gombás gesztenyeleves

Hozzávalók:

  • 4 evőkanál vaj
  • 1/2 közepes vöröshagyma apróra vágva
  • 1 sárgarépa apróra vágva
  • 1 zellerszár apróra vágva
  • 25 dekagramm erdei gomba apróra vágva
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • 2 csészényi főtt gesztenye
  • 4 csészényi húsleves alaplé
  • 1 szál friss kakukkfű
  • 1 teáskanál friss rozmaring apróra vágva
  • 1/3 csészényi tejszín
  • só, bors
  • aprított metélőhagyma a díszítéshez

Elkészítése:

Első lépés: Egy serpenyőben, közepes lángon felhevítjük a vajat, hozzáadjuk a gombát és körülbelül öt percig pirítjuk.

Második lépés: Vegyünk ki néhány gombát a serpenyőből a díszítéshez, a többihez tesszük az aprított zöldségeket. Sózzuk borsozzuk és fedő alatt tíz perc alatt megpároljuk.

Harmadik lépés: Hozzáadjuk a gesztenyét is, majd felöntjük az alaplével. Beletesszük a kakukkfüvet és a rozmaringot is. Lassú tűzön nagyjából fél óráig főzzük.

Negyedik lépés: A kész leves botmixerrel pürésítjük, belekeverjük a tejszínt. A félretett gombával és frissen vágott metélőhagymával díszítve tálaljuk.

Borban párolt sertéshús gesztenyével és édesburgonyával

Hozzávalók:

  • 1 kilogramm csont nélküli sertés lapocka
  • 1 fej vöröshagyma finomra aprítva
  • 5 gerezd zúzott fokhagyma
  • 3 csészényi húsleves alaplé
  • 1/2 csészényi száraz fehérbor
  • kis csokor petrezselyem
  • 3 szál kakukkfű
  • 3 közepes édesburgonya meghámozva, feldarabolva
  • 3 csészényi főtt gesztenye
  • só, bors

Elkészítése:

Első lépés: A húst felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk. Egy nagy serpenyőbe beletesszük a hagymát és a fokhagymát, aranybarnára pirítjuk.

Második lépés: Hozzáadjuk a húst, kissé lepirítjuk, majd felöntjük az alaplével, a borral, valamint beleszórjuk a petrezselymet és a kakukkfüvet. Lassú tűzön, fedő alatt nagyjából főzni kezdjük.

Harmadik lépés: Amikor a hús már szinte teljesen megpuhult, beletesszük a kockára vágott édesburgonyát és a gesztenyét is és puhára főzzük. Friss metélőhagymával megszórva kínáljuk.

Gesztenyés tiramisu

Hozzávalók:

  • 3 tojás szétválasztva
  • 60 gramm porcukor
  • 300 gramm mascarpone
  • 200 gramm főtt gesztenye pürésítve
  • 200 milliliter meleg eszpresszó
  • 100 gramm babapiskóta
  • Holland kakaó vagy reszelt csokoládé

Elkészítése:

Első lépés: Egy tálban a tojássárgáját a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a mascarponét és a gesztenyepürét és elkeverjük.

Második lépés: A tojásfehérjéből kemény habot készítünk és óvatosan beleforgatjuk a mascarponés masszába.

Harmadik lépés: A babapiskótákat belepártjuk a kávéba és pohárba vagy üvegtálba kezdjük sorakoztatni. Egy kávés babapiskótát egy krémes réteg követ egészen addig, amíg el nem fogy. A sort mascarponéval fejezzük be.

Negyedik lépés: Hűtőbe tesszük legalább hat órára, tálaláskor hollandkakaóval vagy csokoládé reszelékkel megszórva kínáljuk.

Még több téli receptet keresel? Ebben a cikkünkben olyan leveseket gyűjtöttük össze, amelyek a csípős hidegben garantáltan jól fognak esni. Itt pedig egy banános, mézeskalácsos tiramisu receptjét osztjuk meg.

(Fotók: Getty)

őszi étel | desszert | gesztenye | nagy sztori | téli étel

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom