Close
Nagyot újít a spirituális utazók egyik kedvenc úti célja

Nagyot újít a spirituális utazók egyik kedvenc úti célja

Repülő „taxik” érkeznek az elektronikus bulijairól és jógaelvonulásairól híres Goára.

India legkisebb állama a szomszédos Mahárástrában és Karnatakában már nagy népszerűségnek örvendő, repülő Uberként is aposztrofált BLADE-del együttműködve helikopteres szolgáltatást indít, mellyel a tengerpartot és az állam egyébként nehezen elérhető belső területeit igyekszik összekötni, ami nemcsak a turisták, de a helyiek közlekedését is megkönnyítheti.

A helikopterekkel nemcsak gyorsabban lehet odaérni a városközpontokból a belső területekre, de így az utazók megismerhetik Goa rejtettebb részeit is.

A gépek a goai repülőtérről indulnak az Észak- és Dél-Goa területére és Ó-Goa városába, emellett magán charterjáratokat is igénybe lehet venni a szomszédos Mahárástra tartományba. A turisták a gépekről megcsodálhatják a lenyűgöző goai partokat, a Nyugati-Ghátok hegyvonulatait és az állam belső, sűrű erdők borította, vadregényes részét.

Helikopterrel már a Himaláját is körberepülhetjük, a világ egyik legveszélyesebb szigetét viszont inkább még így se közelítsük meg.

(Forrás: The Times of India, képek: Unsplash)

helikopter | goa | india

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom