Urban Air Mobility – így definiálja magát a Blade, ami gyakorlatilag nem más, mint Uber, a levegőben. A cég helikopterutakat értékesít A pontból B pontba, vagyis ezek nem városnéző túrák, annak ellenére, hogy sokat láthatunk egy-egy településből. Reptérről szállít a belvárosba, népszerű nyaralóhelyekre, vagy az igazán tehetőseket fesztiválokra is.
Egy metropoliszba nem mindig egyszerű megérkezni: ha éppen egy átlagos hétköznapon, a munkaidő végeztével száll le a gépünk, ugyanúgy nagy levegőt kell venni, ha a tömegközlekedést, ha a taxit vagy ha a bérelt autót választjuk, jobban járunk a kötött pályával. Városfüggő, de akár több órás utakkal kell számolni, ha a reptérről szeretnénk a centrumba érkezni. Turistaként az újdonság varázsa, a felfedezés öröme hajt még tízórás, időzónákon átívelő utazáskor is, de ha például munka miatt érkezünk, sokszor lehet feszítő a csúszás, késés, toporgás.
Többek között erre a szituációra is megoldást jelenthet a Blade jelenléte: helikopterrel szállítanak aránylag elérhető áron, vagyis kedvezőbben, mint az gondolnánk.
New York esetében például hétköznapokon reggel héttől este hétig vehetjük igénybe az expressz szolgáltatást, ami reptéri transzfert jelent a városközpontba.
Például JFK-ről a West Helioportra, ami Manhattanben, Hell's Kitchen és Chelsea közé esik, a Hudson partján. De érkezhetünk a Wall Streethez is, tekintve, hogy jó pár kifejezetten Blade-felhasználóknak létesített lounge-ot találunk New York belvárosi részén.
Csomagostul öt perc alatt érkezünk meg a belvárosba, ráadásul kicsit sem átlagos módon.
Lényegében három az egyben élmény, hiszen helikopterrel utazhatunk, jócskán megtizedelve az átlagos közlekedési időt, és a levegőből vizslathatjuk a várost, háztetőről háztetőre.
A helikopteres fuvar hűségkártya nélkül 195 dollárba kerül egy főnek.
A légi Uber első emberei persze nemcsak magát a személyszállítást emelik ki, hanem a közösségi élményt is, mivel a helikoptert másokkal is megosztjuk. És, hogy még egy fontos szerepvállalásról beszéljünk: transzplantációs szervszállítással is foglalkoznak.
A Blade jelenleg a következő városokban működik: New York, The Hamptons, Los Angeles, San Francisco, Atlantic City. Emellett privát repülőgépszolgáltatást is nyújtanak, folyamatos a növekedés és bővülés, így új kontinensek felé is terjeszkednek majd.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Unsplash, Blade)
exkluzív | helikopter | leszállópálya | repülés | new york | provát gép
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!