Close
Helikopteres és medencés brunch most New York legmenőbb szolgáltatása

Helikopteres és medencés brunch most New York legmenőbb szolgáltatása

Hogy hangzik New York legtrendibb repülőtéri terminálján egy brunch, amelyre helikopterrel érkezünk meg?

Szerintünk fantasztikusan, úgyhogy ha legközelebb a „világ fővárosában” járunk, és akad rá 340 dollárunk, mindenképp igénybe vesszük a TWA Hotel legújabb szolgáltatását. Az ajánlat viszont csak korlátozottan, november 3-ig elérhető, és kizárólag vasárnaponként kaphatjuk meg ezt a nem mindennapi élményt.

A felszállás a West Side Highwaynál történik (a jegyárban egy üdvözlőital is benne van), majd a nagyjából öt percig tartó utazás után a repülőtér rooftopján található medence partján köszöntenek, ahol aztán pazar körülmények között fogyaszthatjuk el a villásreggelit – természetesen a páratlan panorámát kínáló medencében is csobbanhatunk egyet. Ha esetleg október 20-ára foglalunk asztalt, részt vehetünk a szálloda megálmodóival, tervezőivel és mérnökeivel történő beszélgetésen is. A transzfer vissza a városba egyébként újfent helikopterrel történik.

Nem egyszer írtunk már a John F. Kennedy reptéren található, idén májusban megnyitott művészi szintű szállodáról, melynek még a hatvanas években tervezett épülete az elmúlt években zárva volt a nagyközönség előtt. A TWA Flight Center eredetijét 1962-ben adták át, és egészen 2001-ig a Trans World Airlines (TWA) szolgálatában állt, amely tizennyolc évvel ezelőtt azért fejezte be küldetését, mert már nem tudott megfelelni a modern légiközlekedés által támasztott igényeknek.

A korábban terminálként használt épület funkcióváltásának eredményeként a hatvanas évek stílusát idéző szállodát rendeztek be az egykori TWA Flight Centerben. A szállodában 512 (!) szoba kapott helyet, és mindegyikben otthagyták az eredeti terminált idézően a hatvanas évek lenyomatát.

A gigantikus szárnyat formázó épület belsejének szokatlanságát az ívelt mennyezet adja,

bár a jelentős ráncfelvarráson átesett, csilipaprika színnel megfestett süllyesztett lounge sem a hétköznapi látvány kategóriájába tartozik.

 

A kúlságfaktort kimerítve egy nem akármilyen végtelenített medencével is gazdagodott a hotel, méghozzá az épület tetején, hogy igazán exkluzív helyről nézhessük a fel- és leszálló repülőgépeket. A tizenkilenc és fél méter hosszú medencét az antibes-i Hotel du Cap-Eden-Roc hasonló medencéje ihlette, az év minden napján nyitva van: a hűvösebb időszakokban afféle jacuzziként működik, és közel harmincnyolc fokos melegvízzel várja a hideg elől oda menekülőket.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: CNN, Dezeen)

szálloda | hotel | élmény | medence | TWA

FOLYTASD EZZEL

Rendhagyó kártyapartin mutatta be teljes programját a harmadik Liszt Ünnep

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram